Az Európai Uniónak (EU) ismét versenyképesnek és biztonságosnak kell lennie - jelentette ki Szijjártó Péter, külgazdasági és külügyminiszter Pozsonyban, azon a sajtótájékoztatón, amelyet a visegrádi négyek (Magyarország, Szlovákia, Csehország és Lengyelország - V4) és Franciaország külügyminisztereinek találkozója után tartottak csütörtökön.

A magyar diplomácia vezetője elmondta: a találkozón megvitatták az EU jövőjének kérdését is, tekintettel a közelgő EU-csúcstalálkozóra, s ennek során Magyarország szempontjából két fontos célra - a versenyképesség és biztonságának újrateremtésére - hívta fel tárgyalópartnerei figyelmét. "Ebben a két tekintetben, mi közép-európaiak remekül teljesítettünk(...) ezért megalapozottan teszünk javaslatokat ezekben a kérdésekben" - szögezte le Szijjártó Péter.

Rámutatott: a régió gazdasága bőven az EU növekedési átlaga felett növekszik, a polgárok biztonságát első helyre tévő politikának köszönhetően pedig sikerült meggátolni az illegális bevándorlók beáramlását. Szijjártó Péter az EU versenyképességével kapcsolatban úgy vélekedett: az csak akkor lehetséges, ha megmarad a belső verseny, és ezért a nagy országoknak nem szabad arra törekedniük, hogy különböző szabályozások által letörjék a kelet-közép-európai országok versenyképességét. "Elfogadhatatlan az adóharmonizációra vonatkozó francia javaslat, amely radikális adóemeléssel járna Közép-Európában" - hangsúlyozta Szijjártó Péter, rámutatva: a régió országai azért engedhetik meg maguknak az adó alacsony mértékét, mert költségvetési és pénzügyi szempontból fegyelmezett politikát folytattak.

Hozzátette: ezt megtehette volna Franciaország is, de nem tette, s ezért sem támogatható, hogy ennek a "felelőtlen adósságpolitikának" a következményeit szétterítsék az egész EU-n. A magyar külügyminiszter az EU biztonságának újrateremtésével kapcsolatban hangsúlyozta: itt lenne az ideje, hogy az EU nem a migráció szervezésével, hanem annak megállításával foglalkozzon. "A migráció megállítása az egyetlen eszköz arra, hogy visszaadjuk a biztonságot az európai kontinensnek és lakosságának" - szögezte le Szijjártó Péter.

Rámutatott: ez most - az Iszlám Állam felett aratott győzelem után - különösen fontos, mivel több ezer "zsoldos terrorista" akar visszatérni Európába és a Nyugat Balkánon pedig több tízezer ott feltorlódott illegális bevándorló is a bejutás lehetőségére vár. Jacek Czaputowicz lengyel külügyminiszter a közös sajtótájékoztatón ugyancsak rendkívül fontosnak minősítette a biztonság kérdését, s ezzel összefüggésben egyedüli megoldásként említette a közös védelmi politikát. Szintén fontosnak nevezte az EU modernizációját, amelyről úgy vélekedett: azt úgy kell végrehajtani, hogy az az uniós polgároknak is elfogadható legyen. Az unió bővítési lehetőségeivel kapcsolatban azt mondta, hogy továbbra is van eltérés a francia és a V4 álláspont között.

Miroslav Lajcák, a V4 elnökséget ellátó Szlovákia külügyminisztere, a találkozó vendéglátója intenzívnek és tartalmasnak minősítette a megbeszélést. Leszögezte: Közép-Európa hozadék az európai projekt számára. Tomás Petrícek cseh külügyminiszter ugyancsak említést tett a biztonsági kihívásokról a migráció és a terrorizmus összefüggésében, valamint fontos az unión belüli célnak nevezte egyes tagállamok gazdasági felzárkóztatását. Beszélt a szlovákot felváltó cseh V4-elnökség három prioritásáról is: az EU-nak szánt ésszerű megoldásokról, a versenyképesség megerősítéséről és az egységes Európáról. Jean-Yves le Drian francia külügyminiszter úgy vélekedett, hogy gyümölcsöző politikai párbeszéd folyik a V4 és Franciaország között, amelyet szeretnének megőrizni.

(MTI)