Sorsdöntő hetek előtt áll az Európai Unió, mert olyan fontos kérdésekben kell döntéseket hoznia, amelyek jövőjét és versenyképességét is alapvetően meghatározzák - jelentette ki Szijjártó Péter hétfőn Prágában.

A külgazdasági és külügyminiszter a cseh fővárosban a négy visegrádi ország és a Benelux-országok külügyminisztereinek találkozóján vesz részt.

A miniszter szerint a legfontosabb kérdéseket a migrációs válság, a brit EU-tagságról szóló népszavazás, az Oroszország elleni szankciók, valamint a grúzok és az ukránok EU-vízummentességének ügye jelenti.

Kép letöltéseFotó: Burger Zsolt/KKM

"Ezekben az esetekben nem túl derűsek, sőt kifejezetten borúsak a kilátások" - jegyezte meg Szijjártó Péter.

Az Európai Bizottság javaslatai a migrációs válság megoldására "abba az irányba mutatnak, hogy az EU továbbra is a vesztébe rohan, az Európai Bizottság továbbra is olyan elv alapján teszi meg a javaslatait, amely nyomán újabb milliós bevándorlási nyomás érkezhet az EU területére, holott végre arra volna szükség, hogy csökkentsük az EU-ra háruló nyomást" - fejtette ki a miniszter

Magyarország Szijjártó Péter szerint "továbbra is Ausztria külügyminiszterének javaslatát támogatja, aki arról beszélt, hogy a bevándorlókat nem is kellene beengedni az EU területére, hanem az EU-n kívül kellene meghozni a döntést arról, hogy ki jogosult a nemzetközi védelemre, s ki nem". A második fontos téma, amelyben döntés fog születni, az az Oroszország elleni szankciók ügye.

"Úgy néz ki, hogy fű alatt fog megszületni a döntés, és több ország kérése ellenére sem lesz politikai vita a kérdésről, holott szerintünk szükség volna rá, hiszen az EU-országok gazdaságaira rendkívül kedvezőtlen hatással van az ügy.

Kép letöltéseFotó: Burger Zsolt/KKM

Mi kifejezetten antidemokratikus eljárásnak tekintjük, hogy az EU állam- és kormányfői nem vitázhatnak egy ilyen fontos kérdésről" - mondta Szijjártó Péter. Megjegyezte: Magyarország számára négy-, négy és fél milliárd dolláros kárt okoztak a szankciók az elmúlt két, két és fél évben.

A brit EU-népszavazást illetően a miniszter kifejtette: az unióból történő brit kilépés esetén az EU politikailag és gazdaságilag is rendkívüli módon meggyengülne.

"Ez Magyarország számára is káros volna, hiszen a britek számos olyan gondolatot képviselnek, amelyet mi magunk is osztunk. Fontos, hogy ezeknek a gondolatoknak legyen képviselete az EU-ban" - mutatott rá a külgazdasági és külügyminiszter.

A grúz és ukrán állampolgárok uniós vízummentességében "kifejezetten borúsak az előjelek, mert több nagy állam döntése lehetetlenné tette a vízummentesség megadását a közeli jövőben" - vélekedett Szijjártó Péter. Hozzátette: "Mi azt gondoljuk, hogy ha Grúzia és Ukrajna nem kapnak gyorsan vízummentességet, az meggyengíti az EU keleti partnerségi politikáját".

A miniszter megállapította, hogy a migrációs válság megoldását továbbra is eltérő módon látják a visegrádi, illetve a Benelux-országok. "Két különböző hozzáállásról van szó: ők a terhek elosztásáról, mi a terhek csökkentéséről beszélünk" - szögezte le Szijjártó Péter.

(MTI)