Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter sajnálatát fejezte ki, hogy az osztrák államfő Soros György és a migránsok oldalára állt.

A miniszter ezt arra reagálva közölte vasárnap az MTI-vel, hogy a Profil politikai hetilap interjút közölt Alexander Van der Bellen osztrák szövetségi elnökkel. A lap kiemelte: Van der Bellen védelmébe veszi Soros Györgyöt, aki már volt nála vendégségben a Hofburgban.

Az osztrák szövetségi elnök kifejtette, hogy Ausztriának Emmanuel Macron francia elnök és nem a V4-ek oldalára kell állnia. "A visegrádi országok ugyanis semmi izgalmasat nem kínálnak Európa számára, pedig - Orbán Viktort is beleértve -  rendkívül intelligens politikusaik vannak". Az államfő szemében Soros György a civil társadalom képviselője, emberbarát, aki milliókkal támogatta az egyetemeket, valamint a demokráciát szolgáló ngo-kat.  Hangsúlyozta: sokan vélik úgy, ahogyan a milliárdos, hogy Európa demográfiai gondokkal küzd és rá van szorulva a bevándorlásra. Van der Bellen hozzátette: lényegesnek tartja a migránsok integrációját, mert különben 10-20 év múlva visszaüt a probléma. Vagyis megfelelő végzettséghez, illetve álláshoz kell juttatni őket, és főként a gyerekekért kell sokat tenni - közölte a lap.

Szijjártó Péter szerint az osztrák államfő téved, "Soros György nem az európai embereket képviseli, hanem a migránsokat, és legfőképpen a saját érdekeit tartja szem előtt". Ilyenek a spekulánsok - fogalmazott a miniszter, kiemelve: a magyar kormány megvédi Magyarországot "Soros Györggyel és csatolt részeivel szemben, ugyanis Soros György migránsokat, káoszt és rombolást hagy maga után".

A miniszter úgy vélekedett: Alexander Van der Bellen egy migránsokkal elárasztott Ausztriát szeretne, erről - mint megjegyezte - "majd számoljon el az osztrák választóknak". A magyar kormány nem migránsokra, hanem békében és biztonságban élő magyar családokra akarja építeni az ország jövőjét - szögezte le Szijjártó Péter.

(MTI)