Az Európai Uniót az olyan képmutató és hazug brüsszeli bürokratáktól kell megvédeni, mint az Európai Bizottság (EB) alelnöke - reagált a külgazdasági és külügyminiszter Frans Timmermans kijelentésére csütörtöki sajtótájékoztatóján, Budapesten.

A brüsszeli testület első alelnöke egy csütörtökön megjelent német lapinterjúban azt mondta: az Európai Bizottságnak nagyobb támogatásra van szüksége az uniós tagállamok részéről az európai alapértékek védelméhez Magyarországgal és Lengyelországgal szemben.

Szijjártó Péter bicskanyitogatónak nevezte, hogy miközben az Európai Unióban újabb terrortámadást követtek el, a bevándorlási válságra pedig még mindig nincs válasza a közösségnek, amelynek versenyképessége "napról napra veszik el", az Európai Bizottság alelnökének mondanivalója mindössze a "Magyarországgal és Lengyelországgal szembeni lázítás".

A miniszter hangsúlyozta: az Európai Unió elképesztő válsághelyzetekbe lavírozta magát, hiszen soha ilyen súlyos terrorfenyegetettséggel nem kellett még szembenéznie, mint most.

Hozzátette: a világ ötödik legjelentősebb gazdasága úgy döntött, hogy elhagyja az Európai Uniót, a bevándorlási válsággal szemben pedig képtelen a közösség közös válaszokat találni, és képtelen arra, hogy megvédje saját magát. Brüsszel kizárólag arra volt alkalmas az elmúlt években, hogy ezeket a problémákat súlyosbítsa - mondta.

Szerinte az Európai Bizottság kudarcot vallott a válságkezelés során, és úgy vélte: a testület alelnökének ilyenkor a "Magyarország és Lengyelország elleni lázítás" helyett inkább arról kellene beszélnie, hogy nem sikerült válaszokat adnia az Európai Bizottságnak az általa felsorolt súlyos kérdésekre.

Szijjártó Péter azt mondta, világos, hogy Frans Timmermanst frusztrálja, hogy az Európai Bizottsággal ellentétben Magyarország sikeres választ adott a bevándorlási válságra. Hozzátette, ezért is támadja az alelnök folyamatosan Magyarországot.

"Akárki akárhogyan is támad minket, akárki akárhogyan lázít is miellenünk, legyen az akár az Európai Bizottság alelnöke is, Magyarország kormánya senkinek nem fogja megengedni a jövőben sem, hogy illegálisan Magyarország területére lépjen" - szögezte le a miniszter. Hozzáfűzte: Magyarországra azonosítatlanul, átvizsgálás nélkül nem jöhet be senki, ezt el kell fogadnia az Európai Bizottságnak és annak alelnökének is.

Arról is beszélt, a brüsszeli intézmények az elmúlt időszakban azt a politikát favorizálták, hogy százezerszámra jöjjenek be Európába az emberek mindenféle azonosítás vagy átvizsgálás nélkül. Közölte, ennek a politikának a következményeit láthattuk az elmúlt időszakban, de Magyarország ebből nem kér.

Számunkra továbbra is a magyar emberek biztonságának garantálása az első számú feladat, mindegy, mit mondanak a brüsszeli bürokraták vagy az EB alelnöke - tette hozzá.

Szijjártó Péter sajtótájékoztatóján megismételte a kormány szerdai nyilatkozatát, és részvétét fejezte ki a londoni terrortámadásban meghaltak családtagjainak, a sérülteknek pedig gyors felépülést kívánt. Hozzátette: az érintett hatóságoknak azt kívánja, hogy a lehető leggyorsabban derítsék fel a hátterét ennek a terrorcselekménynek. Megjegyezte: az Iszlám Állam már vállalta a felelősséget a történtekért.

A brit parlamentnél szerdán elkövetett merényletben a támadóval együtt négy ember vesztette életét, míg további 40-en megsebesültek.

Arra a kérdésre, hogy Ausztriában felmerült az országban dolgozó külföldiek családi támogatásának csökkentése, Szijjártó Péter azt mondta: elemezni fogják a javaslatot, de semmilyen olyan szabályozást nem fogadnak el, amely diszkriminálná azokat a magyarokat, akik az Európai Unió területén belül vállalnak munkát. "Mi nem vagyunk másodosztályú európai polgárok, hogy minket diszkriminálni lehessen" - fogalmazott.

(MTI)