Az európai integráció akkor tud erős lenni, ha erős tagállamokra alapul, s "ebben erős egyetértés van Közép-Európában" - jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter magyar újságíróknak nyilatkozva Pozsonyban, ahol pénteken, a többi visegrádi országból érkezett partnereivel együtt panelbeszélgetésen vesz részt a Globsec biztonságpolitikai fórumon.

A panelbeszélgetés központi témái az Európai Unió (EU) jövője és erősebbé tételének lehetőségei.

A magyar diplomácia vezetője elmondta: az EU megerősítésére két ellentétes stratégia van, az egyik Brüsszel erősítésével számol, a másik pedig azzal, hogy az uniót erős tagállamok alkotják. Magyarország az utóbbi mellett tette le a voksát, és e tekintetben erős az egyetértés Közép-Európa országaiban is - mutatott rá Szijjártó Péter. Hozzátette: az ezt a nézetet képviselő tábor a Brexittel (az Egyesült Királyság kilépésével az Európai Unióból) elveszíti legerősebb tagját, ami miatt a visegrádi országoknak (Magyarország, Szlovákia, Csehország és Lengyelország) az eddiginél is "egységesebben és hangosabban" kell képviselniük ezt az álláspontot. Megjegyezte: a Brexit miatt így előállt helyzet megnöveli a visegrádi országok lehetőségeit, de felelősségét is.

"Zsákutcába jutott az a koncepció, hogy vegyünk el hatásköröket a tagállamoktól és adjuk Brüsszelnek, láttuk ennek mi lett az eredménye" - hangsúlyozta Szijjártó Péter. Leszögezte: az elmúlt időszak történelmi súlyú kihívásaira a jó válaszok mindig tagállami szinten születtek meg.

A magyar külügyminiszter a visegrádi együttműködésről beszélve rendkívüli jelentőségűnek nevezte, hogy az ma a legszorosabb és leghatékonyabb szövetség az EU-ban, amit még fontosabbá tesz, hogy az EU jövőjéről folytatott vitákban sokszor teljesen egységes álláspontot képviselnek.

"Nagyon fontos ez az egységes álláspont a britek kilépéséről folytatott tárgyalások során, mert Közép-Európának abszolút érdeke, hogy az EU ne a sértettség pozíciójából tárgyaljon, hanem akarjon teljes körű megállapodást kötni" - emelte ki a külügyminiszter. Kifejtette: ez a teljes közép-európai régiónak érdeke, mivel sok itteni állampolgár él az Egyesült Királyságban, ezért az EU-val szemben az az elvárás, hogy védje meg ezeknek a magyar, cseh, szlovák és lengyel állampolgároknak az érdekeit és jogait, ugyanakkor olyan megállapodást kössön az Egyesült Királysággal, ami lehetővé teszi a jelenlegi szoros gazdasági, kereskedelmi és más kapcsolatoknak a továbbvitelét.

Szijjártó Péter pénteken Pozsonyban Mevlüt Cavusoglu török külügyminiszterrel is találkozik egy munkavacsorán. A találkozóról azt mondta: Magyarországnak és magának az EU-nak is az az érdeke, hogy az EU stratégiai partnerséget tartson fenn Törökországgal, amit az is indokolttá tesz, hogy míg Törökország a világ tíz legfejlettebb gazdasága közé igyekszik, addig az EU versenyképessége folyamatosan csökken.

"Ebben a vonatkozásban is a közép-európai álláspont jóval racionálisabb, mint általános európai megközelítés" - jegyezte meg.

Szijjártó Péter a nap hátralévő részében több kétoldalú találkozón is részt vesz, akárcsak a nemzetközi visegrádi alap új székházának átadó ünnepségén.

(MTI)