A nemzetközi és külgazdasági kapcsolatok fejlesztéséről, kereskedelmi-gazdasági, tudományos-műszaki, humanitárius, kulturális együttműködésről kötött megállapodást a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) az oroszországi Voronyezs megye kormányzatával szerdán Budapesten.

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter az aláírást követően hangsúlyozta, a megállapodás illeszkedik a magyar külgazdasági stratégiába, az együttműködéstől Magyarország azt várja, hogy bővülnek a magyar mezőgazdasági és élelmiszeripari vállalatok lehetőségei.

Alekszej Gorgyejev, Voronyezs megye kormányzója kiemelte, érdekeltek a megállapodás végrehajtásában, a magyar gazdaság szilárdan fejlődik, Magyarország profi szakemberekkel rendelkezik.

Kép letöltéseFotó: Kovács Márton/KKM

Szijjártó Péter kitért arra, hogy Voronyezs megye Oroszország egyik leggyorsabban fejlődő régiója, az elmúlt hat évben megduplázta gazdasági teljesítményét.

Hozzátette: az Oroszország központi szövetségi körzetében található Voronyezs megye a harmadik legerősebb régiónak számít Moszkva városa, illetve az azt körbe vevő moszkvai megye után. A mezőgazdaság eredményei alapján Voronyezs Oroszországban az 5. helyen áll az orosz régiók között. A miniszter emlékeztetett arra, hogy az Oroszország elleni európai uniós szankció érzékenyen érintette az Oroszországba irányuló magyar mezőgazdasági exportot.

Kép letöltéseFotó: Kovács Márton/KKM

Magyarország és Voronyezs megye közötti kereskedelmi forgalom az első nyolc hónapban 50 százalékkal nőtt, főleg a mezőgazdasági kapcsolatok hatására. A voronyezsi térségbe irányuló magyar agrárkivitelt a vetőmag, élőállat, tojás, míg a behozatalt a műtrágya uralja - jegyezte meg.

A kapcsolatok nemzetközi beágyazottságára utalva példaként megemlítette, hogy a GE veresegyházi gyárában készített turbinák működtetik a legnagyobb voronyezsi hőerőművet.

Szijjártó Péter jelezte, a voronyezsi állami egyetem és a debreceni egyetem között jó együttműködés alakult ki, és előkészítik a magyar nyelv oktatását a voronyezsi egyetemen, továbbá példaértékűnek nevezte a hadisírok gondozásában kialakult együttműködést, amelyet a jövőben is folytatnak.

Alekszej Gorgyejev, Voronyezs megye kormányzója is fontosnak nevezte a mezőgazdaság területén kialakult együttműködés folytatását, illetve a két ország turizmusa és oktatása közötti fejlesztést.

(MTI)