Éjféltől Magyarország lezárja a magyar–horvát zöldhatárt – jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter budapesti sajtótájékoztatóján pénteken, a nemzetbiztonsági kabinet ülése után.

Közölte: a határátkelőhelyek – szigorított ellenőrzéssel – továbbra is üzemelnek a magyar–horvát határon. A menekültügyi kérelmek beadására két tranzitzónában, Beremend és Letenye térségében lesz lehetőség.

Szijjártó Péter azt mondta, a magyar–horvát zöldhatár lezárásától hasonló eredményt várnak, mint a szerb határszakaszon már bevezetett ugyanilyen intézkedéstől.

A miniszter közlése szerint a zöldhatár zárásáról tájékoztatták a budapesti horvát nagykövetet – aki csalódottságának adott hangot –, valamint a térségbeli külügyminisztereket, így a szlovák, a cseh, a lengyel, a szlovén és az osztrák diplomácia vezetőjét, továbbá Bajorország nemzetközi együttműködésért felelős miniszterét. Értesítették Németország külügyminisztériumát is.

Kép letöltéseFotó: Burger Zsolt

Mint elmondta, a visegrádi országok külügyminiszterei támogatásukról biztosították Magyarországot, az osztrák külügyi tárca vezetője megköszönte a tájékoztatást, és ha jók az információi, a szlovén kormány illetékes tagjai most egyeztetnek az ilyenkor szükséges lépésekről.

Szijjártó Péter a nemzetbiztonsági kabinet döntését indokolva kifejtette: az Európai Tanács csütörtöki ülésén nem született olyan döntés, amelynek nyomán az EU külső határainak megvédése közös uniós erővel lehetővé vált volna, holott ez lenne a legjobb megoldás.

„Ha az EU valóban meg akarja találni a közös választ a bevándorlási nyomásra, akkor egy közös európai erőt kellene, kellett volna létrehozni annak érdekében, hogy Görögország külső határát meg tudjuk védeni” – mondta.

A miniszter arra is felhívta a figyelmet, hogy az Európai Tanács ülésén emellett világossá vált: továbbra is elvárás a tagállamokkal szemben a schengeni határok megvédése.

Jól látható azonban, hogy Görögország ennek az elvárásnak nem felel meg, ellentétben Magyarországgal – tette hozzá.

Kép letöltéseFotó: Burger Zsolt

Szijjártó Péter szerint a horvát–magyar határzár a második legjobb megoldás, mert a legjobb – a görög külső határ védelméről – nem jött létre. Megjegyezte ugyanakkor, ha az uniós események esetleg úgy alakulnak, hogy létrejön egy közös európai erő Görögország külső határának megvédésére, akkor nyilván a második legjobb megoldásra már nem lesz szükség.

Kiemelte, hogy a visegrádi együttműködés másik három tagállama, Lengyelország, Csehország és Szlovákia segít Magyarország déli határának megvédésében.

Orbán Viktor miniszterelnök és Angela Merkel német kancellár csütörtöki brüsszeli egyeztetéséről a tárcavezető azt mondta: természetesen a bevándorlási hullám is téma volt a tárgyaláson, amelyen a magyar kormányfő világossá tette, hogy ha nem születik meg a legjobb megoldás, akkor a második legjobbat kell érvénybe léptetni.

Arra a kérdésre, hogy Szlovénia esetében felmerült-e hasonló intézkedés lehetősége, mint a magyar–szerb és a magyar–horvát határszakaszon, Szijjártó Péter azt felelte: Szlovénia schengeni tagország, két schengeni állam közé pedig csak nagyon szükséges esetben, a két ország egyetértésével lehet fizikai akadályt építeni. Hangsúlyozta: a magyar–szlovén határszakasznál nincs ilyen napirenden.

A magyar–román határral kapcsolatban azt közölte: folyamatosan figyelni fogják, hogy Szerbiában milyen irányba alakulnak a bevándorlási útvonalak. A magyar–román határ „egy ésszerű hosszúságú szakaszán” már korábban elkezdték az előkészítését a kerítés építésének, de egyelőre nem látnak olyan okot, hogy meg kellene kezdeni a kerítésépítést – mondta.

A közeljövőben esedékes horvátországi választást firtató kérdésre a külgazdasági és külügyminiszter úgy reagált: az európai jogszabályok nem nemzeti választások függvényei. Úgy fogalmazott: „nem mi avatkozunk be a horvát kampányba, hanem a horvát miniszterelnök akar állandóan minket berángatni oda”.

Az eseményen készült videó vágatlan változata letölthető a Sajtószobában.

(MTI)