Lerakták a nemesvámosi multifunkcionális művelődési és faluközpont, valamint vidékfejlesztési bázis alapkövét szombaton. Navracsics Tibor szerint a Veszprém megyei település jó példája annak, hogy egy jó adottságú község hozzáértő vezetés mellett látványosan fejlődik, gyarapodik.

A külgazdasági és külügyminiszter, a térség fideszes országgyűlési képviselője az ünnepségen kiemelte: fontos hozadéka lesz az új beruházásnak, hogy az által új munkahelyek jönnek létre, a bővülő lehetőségek pedig az egész falu jólétét szolgálják majd.

Kis Miklós Zsolt, a Földművelésügyi Minisztérium vidékfejlesztési államtitkára elmondta, hogy a beruházás 700 millió forintból csaknem 1000 négyzetméteren valósul meg, és a helyi kultúra, a népi hagyományok ápolása, valamint a turizmus szolgáltatásainak színtere lesz.

Az államtitkár hozzátette, hogy a vidék és a vidéken élők gazdasági ereje jelenti az ország fejlődésének alapját, ezért a vidékfejlesztés kiemelt fontosságú ágazat a kormány politikájában.

Sövényházi Balázs (független) polgármester elmondta, hogy az új művelődési és vidékfejlesztési központ épületében helyet kap majd egy vidékfejlesztési iroda, lesznek közösségi terek és oktatótermek, amelyek alkalmasak felnőttképzések, továbbképzések helyszínének. Kialakítanak továbbá konferenciaközpontot, melegkonyhás éttermet, négyszáz ember kiszolgálására alkalmas konyhai részleget, olvasósarkot, kül- és beltéri sporthelyiségeket.

A polgármester tájékoztatása szerint a beruházás 15 munkahelyet teremt közvetlenül és további 20-30 létrejötte várható a helyi termékek iránti megnövekvő kereslet következtében. Az épületben előreláthatólag éves szinten 15-20 képzés, 5-6 nagyobb szakmai tanácskozás valósulhat meg, ezek hozzávetőleg 3-4 ezer gazdálkodót, szakembert érintenek. A komplexum kedvező pályázati körülmények esetén 2016-ra épülhet meg - ígérte.

Győrffy Balázs, a Magyar Agrár- Élelmiszergazdasági és Vidékfejlesztési Kamara elnöke azt hangsúlyozta, hogy a gazdáknak újfajta tudásközpontokra van szükségük, ahol a szükséges ismereteket elsajátíthatják.

Végül az ünnepség résztvevői megtekinthették a Nemesvámosra tervezett, a közeljövőben 5 hektáron megvalósuló sportcentrum makettjét.

(MTI)