Észak-déli irányú gázvezeték magyar-szlovák szakaszának megépítéséről írtak alá szándéknyilatkozatot hétfőn Kassán.

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter és Peter Ziga szlovák gazdasági miniszter látta el kézjegyével az együttműködési szándéknyilatkozatot az Eastring gázvezeték projektről a történelmi városházán Robert Fico szlovák miniszterelnök jelenlétében.

Kép letöltéseFotó: KKM

Az aláírást követő sajtótájékoztatón mindkét miniszter azt hangoztatta, hogy az új vezeték mérsékelheti országaik függőségét az orosz gáztól.

Az új vezeték román és bolgár gázt szállít majd, a tervek szerint évente 30-40 milliárd köbmétert - mondta Peter Ziga.

Szijjártó Péter hangsúlyozta, az Eastring megvalósítási tanulmányát egy magyar cég készíti, 2018-ra készül el. Reményei szerint Magyarországoz és Szlovákiához hasonlóan minden közép- és dél-európai ország elkötelezett lesz az új nyomvonal létrehozásában.

Kiemelte, hogy Közép-Európa energiaellátásának biztonságához több vezeték, jobb összeköttetés, az észak-déli vezeték és új gázforrás is szükséges, az infrastruktúra fejlesztése az elsődleges.

Közép-Európában az egyik legkritikusabb dolog az energiabiztonság - mondta, megjegyezve: Magyarország jó adottságokkal rendelkezik ahhoz, hogy Szlovákiával közösen nagy mértékben hozzájárulhasson ennek megvalósításához.

Megemlítette, hogy Magyarországnak csaknem 7 milliárd köbméternyi gáztároló kapacitása van. "Az nem túlzás, hogy a magyar-szlovák energetikai együttműködés egy sikertörténet, és arra törekszünk, hogy tovább javítsuk az észak-déli gázszállítás lehetőségét" - tette hozzá a tárcavezető.

Kassán hétfőn ülésezett a magyar-szlovák gazdasági vegyes bizottság, a tárgyalás jegyzőkönyvét Magyar Levente parlamenti államtitkár, a bizottság magyar társelnöke és Vojtech Ferencz szlovák gazdasági államtitkár írta alá.

(MTI)