Európa jelenleg nem egy menekültválsággal, hanem egy tömeges migrációval szembesül - hangsúlyozta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Prágában a Prágai Európai Csúcstalálkozó nemzetközi politikai konferencia első napjának egyik panelbeszélgetésén, amelynek témája az Európai Unió jövője volt.

"A politikai korrektségre való igyekezet, valamint a képmutatás meggátolnak annak beismerésében, hogy ez nem egy menekültválság, hanem tömeges migráció" -  jelentette ki a miniszter a csütörtöki beszélgetés során.

Európától délre, a Közel-Keleten és Észak-Afrikában, jelenleg mintegy 45 millió ember van, akik az esetleges konfliktusok és a politikai helyzet következtében elindulhatnak Európába - mutatott rá a magyar tárcavezető.

Kép letöltéseFotó: Kovács Márton/KKM

Szijjártó Péter felhívta a figyelmet arra is: megengedhetetlen olyan politikai nyilatkozatokat tenni, amelyek "meghívóként" értelmezhetők.

A kétnapos Prágai Európai Csúcstalálkozó első napján egyebek között arról is szó volt, hogyan lehetne növelni a közép-európai országok befolyását az Európai Unió intézményeinek reformjára. Szijjártó Péter ezzel kapcsolatban kijelentette: "erős V4-ek nélkül nincs erős EU".

(MTI)