Magyarország azt szorgalmazza, hogy az Európai Unió gyorsítsa fel a montenegrói csatlakozási tárgyalásokat, mégpedig úgy, hogy a jövő év első felében a 35-ből fennmaradt három tárgyalási fejezetet is nyissa meg, és ezt követően ne teljen el négy évnél hosszabb idő a tárgyalások lezárásáig - hangsúlyozta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter keddi podgoricai sajtótájékoztatóján.

Egy olyan felkészült ország esetében, mint Montenegró, megmagyarázhatatlan lenne, ha négy évnél tovább húzódnának a tárgyalások - tette hozzá.

Kép letöltéseSzijjártó Péter és Srdjan Darmanovic montenegrói külügyminiszter sajtótájékoztatója Fotó: KKM

Leszögezte: Magyarország határozott és elkötelezett támogatója Montenegró európai uniós integrációjának, Budapest ugyanis azt az álláspontot képviseli, hogy a Nyugat-Balkán biztonsága igazi európai biztonsági érdek, a Nyugat-Balkán biztonságához vezető leggyorsabb út pedig az európai integrációs út.

Szijjártó Péter kiemelte: Montenegró megérdemelten vált a NATO tagjává, és legalább annyira megérdemli azt is, hogy hamarosan az Európai Unió tagjává váljon. "Podgorica a nyugat-balkáni stabilitás egyik pillére, ezért az ország EU-integrációja jelentős mértékben hozzájárulna az egész térség stabilitásához, amelynek pedig jelentős befolyása van az egész európai kontinens biztonságára" - fogalmazott a külgazdasági és külügyminiszter.

Kép letöltéseSzijjártó Péter és Dusko Markovic montenegrói miniszterelnök Fotó: KKM

A két ország közötti gazdasági együttműködésről szólva Szijjártó Péter rámutatott, hogy a kapcsolatok most újabb lendületet kapnak, a bankszektor, az energetika és az idegenforgalom területén ugyanis jelentős tárgyalásokat folytatnak a magyar cégek Montenegróban az újabb komoly beruházások lehetőségéről.

A kereskedelmi kapcsolatok további bővítése céljából kedden Podgoricában az Eximbank és a montenegrói Fejlesztési és Beruházási Alap keretmegállapodást kötött, amely megteremti a kereskedelmi kapcsolatok fejlesztéséhez szükséges finanszírozási hátteret a vállalatok között.

Kép letöltéseSzijjártó Péter és Aleksandar Andrija Pejovic EU-integrációs miniszter Fotó: KKM

A külgazdasági és külügyminiszter fontosnak nevezte azt az oktatási megállapodást, amelyet kedden kötött a montenegrói oktatási miniszterrel, és amelynek értelmében a jövő év szeptemberétől évente 30 montenegrói hallgató tanulhat magyar egyetemeken magyar állami ösztöndíjjal.

Szijjártó Péter Montenegróban találkozott a külügyminiszterrel, valamint az oktatási, a gazdasági és az európai integrációért felelős tárca vezetőjével, illetve udvariassági látogatást tett Filip Vujanovic államfőnél, Dusko Markovic miniszterelnöknél és Ivan Brajovic házelnöknél.

(MTI)