Négy külföldi és három magyar vállalat nagyberuházását támogatja a kormány összesen több mint 19 milliárd forinttal - jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter az M1 aktuális csatornán és a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában csütörtökön.

A miniszter ismertetése szerint a kormány szerdán fogadta el előterjesztését a hét vállalat beruházásához nyújtandó állami támogatásról. A vállalatok összesen 99,5 milliárd forint értékben hajtanak végre beruházásokat és ezzel 2065 új munkahelyet teremtenek - tette hozzá.

Támogatásban részesül három autóipari vállalat - a német Bosch, az indiai SMR, és a japán Exedy Dynax -, valamint a svájci Interspan Faipari Kft., továbbá három magyar cég, a könnyűfémöntéssel foglalkozó Ecseri Termelő, Szolgáltató és Kereskedelmi Kft., a baromfivágással és -feldolgozással foglalkozó Master Good Termelő és Kereskedelmi Kft. és az MCS Vágóhíd Zrt.

Szijjártó Péter kiemelte: a magyar beruházás-ösztönzési rendszer már nemcsak a nagy nemzetközi vállalatok, hanem a közepes, nagyvállalati szint felé tartó magyar cégeknek is elérhetővé vált.

(MTI)