Az ukrán oktatási törvénnyel kapcsolatosan Kijevnek teljes mértékben eleget kell tennie az Európai Unió és a Velencei Bizottság elvárásainak, amennyiben "komolyan gondolja" az euroatlanti integrációs törekvéseit - szögezte le Szijjártó Péter hétfőn az uniós külügyminiszterek brüsszeli tanácskozásának szünetében.

Sajtóértekezletén a külgazdasági és külügyminiszter kiemelte: a Velencei Bizottság hétfőn közzétett állásfoglalása "teljesen egyértelmű", az abban megfogalmazott mondatokat nem lehet kétféleképpen értelmezni.

Rámutatott, a dokumentumból kiderült, hogy a "megfelelő megoldás" az Európa Tanács alkotmányjogi szakemberekből álló testülete szerint is a jogszabály kifogásolt 7. cikkelyének módosítása lenne.

Megismételte, hogy a kormánynak ebben az ügyben három elvárása van az ukrán hatóságokkal szemben: hogy ne korlátozzák a már megszerzett jogokat, egyeztessenek az ukrajnai nemzeti kisebbségekkel, és hajtsák végre teljes egészében a Velencei Bizottság ajánlásait.

Magyarország nem tudja támogatni az ukrán törekvéseket a nemzetközi politikában, amíg nincs változás - mondta Szijjártó, hozzátéve, reméli, hogy erre mielőbb sor kerül.

A Velencei Bizottság hétfőn tette közzé állásfoglalását az ukrán oktatási törvényről, és eszerint bár alapvetően legitimek Ukrajna törekvései, azonban indokoltak a kisebbségek nyelvhasználatának korlátozásával kapcsolatos erőteljes hazai és nemzetközi bírálatok. Mint írták, a 7. cikk jelentősen különbözik a tervezettől, melyről a kisebbségek képviselőivel konzultációt folytattak, kétértelműségeket tartalmaz, továbbá nem tartalmazza a szükséges útmutatásokat az ország nemzetközi és alkotmányos kötelezettségeinek megvalósításához.

Azon rendelkezés, amely engedélyezi, hogy egyes tárgyakat az EU hivatalos nyelvein - így magyar, román, lengyel és bolgár nyelven - oktassanak, szemmel láthatóan hátrányosan különbözteti meg a legszélesebb körben használt nem államnyelven, oroszul beszélőket - hangsúlyozta a testület.

Az ukrán parlament által szeptember 5-én elfogadott új oktatási törvény a közoktatás korszerűsítését tűzi ki célul 2018 szeptemberétől bevezetendő reformokkal. A jogszabály 7. cikkelye szerint a nemzeti kisebbségek anyanyelvű oktatását csak az első négy osztályban engedélyeznék, s csak az önkormányzati fenntartású iskolák külön osztályaiban vagy csoportjaiban, így az 5. osztálytól felfelé, az anyanyelvi tárgyak kivételével, minden tantárgyat ukránul oktatnának majd. Ez a bírálók szerint sérti Ukrajna alkotmányát, illetve nemzetközi egyezményekben vállalt kötelezettségeit.

(MTI)