Budapest pályázata a 2024-es olimpiai és paralimpiai játékok megrendezésére nem csak Magyarországot, hanem az egész közép-európai régiót is képviseli, ahol eddig nem rendeztek játékokat - mondta a külgazdasági és külügyminiszter.

Szijjártó Péter az Amerikai Kereskedelmi Kamara (AmCham) által rendezett, az olimpia gazdasági hatásairól szóló konferencián kifejtette: ha Magyarországon rendeznék a játékokat, mintegy százezer új munkahely jönne létre, 3,7 milliárd euró bevételt hozna az országnak az olimpia és 0,3 százalékponttal járulna hozzá a gazdasági növekedéshez, valamint az eddigi turisztikai rekordokat is sikerülhet megdönteni. Kitért arra, hogy a versenyre való benevezés is komoly büszkeségre ad okot, mivel Budapest Rómával, Párizzsal és Los Angelesszel veheti fel a versenyt, ahol már összesen öt olimpiát rendeztek.

Erős vetélytársakról van szó, de Magyarország tudja, hogyan kell versenyre kelni ilyen erős konkurenciával, ahogy a külgazdasági és kereskedelmi kapcsolatokban is megmutatta már több alkalommal, hogy eléjük tud kerülni - mondta.

Úgy vélte, a nemzetközi olimpiai mozgalom számára is jelentős hozzáadott értéket hordozna, ha nem egy jól megszokott, nagy metropoliszban tartanák a játékokat, hanem úgy helyszínen, új régióban rendeznék az olimpiát. Kiemelte: a magyar kormány, mivel nemzeti ügyről van szó, a legteljesebb körű támogatást és hátteret biztosítja az olimpiai pályázatnak.

Tarlós István, Budapest főpolgármestere elmondta: a főváros lakosságának egyre nagyobb hányada, egyre több szervezet és döntéshozó áll a pályázat mögé. Budapest nagy nyertese lehet a játékoknak - jelentette ki a főpolgármester, aki szerint a 2020 utáni gazdasági fejlesztések húzóágazata lehet az olimpia, amely biztosíthatja a Budapest és az ország hosszú távú fejlődését.

Kép letöltéseErős vetélytársakról van szó, de Magyarország tudja, hogyan kell versenyre kelni ilyen erős konkurenciával. Fotó: Burger Zsolt/KKM

Emlékeztetett arra is, hogy Magyarország az egyetlen olyan nemzet, amelyik száznál több aranyérmet nyert, de még nem rendezhetett játékokat.

Fürjes Balázs, az olimpiai pályázat kormányzati felelőse az MTI-nek elmondta: meggyőződése, hogy az olimpiai játékok nyomán megnyíló új munkalehetőségek miatt nagyon sok, ma külföldön élő magyar visszatérne az országba, és itthon kamatoztatná nyelvtudását, szakértelmét.

Az olimpia számos gazdasági előnnyel járna, a megnövekedett globális figyelem által több pénz áramlik a gazdaságba, több befektető és turista választhatja majd az országot - sorolta. Kitért arra, hogy a NOB Agenda 2020 reformprogramja lehetővé teszi, hogy a közepes méretű nagyvárosok is tudjanak játékokat rendezni, így kiszélesedett a nevezők köre. Hangsúlyozta: ésszerűbb, olcsóbb, fenntarthatóbb, megtérülőbb olimpiák irányába mozdult el a NOB, és ebbe a koncepcióba Budapest tökéletesen beleillik.

Példakánt említette, hogy elsőbbségben részesítik az olimpiai helyszínek tervezésekor a már meglévő, az olimpiától függetlenül tervezett vagy ideiglenes létesítményeket. Hozzátette: földrajzi fenntarthatósági okokból azt is támogatják, hogy vidéki, vagy akár határon túli városok is bekapcsolódjanak a rendezésbe. Mint mondta, a magyar lakosság 90 százaléka 90 percen belül, bárhol is lakjon, legalább egy olimpiai versenyt elérhet majd a tervek szerint.

Az eseményen készült videó vágatlan változata letölthető a Sajtószobában.

(MTI)