A Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) sajtófőnöke szerint lehet amerikai-magyar megállapodást kötni a Közép-európai Egyetemről (CEU), hiszen több ilyen egyezmény létezik a két ország kormánya között.

Menczer Tamás pénteken sajtóhíreket megerősítve az MTI-nek elmondta, korábban az amerikai és a magyar kormány három oktatási megállapodást is kötött, ezért nem érthető az amerikai fél azon álláspontja, hogy kormányuk oktatási együttműködési megállapodással kapcsolatban nem lenne illetékes.

Hangsúlyozta: a CEU-val kapcsolatos vitában jelenleg nem Magyarország térfelén pattog a labda, hetek óta várják egy kérdésre a választ az Egyesült Államoktól. Hozzátette, Altusz Kristóf miniszterelnöki megbízott nem sokkal kinevezése után felvette a kapcsolatot az Egyesült Államok magyarországi ügyvivőjével, három hete tárgyalásokat is folytattak. Azóta várják a választ arra a kérdésre, hogy ki a főtárgyaló, kihez tudnak fordulni, de erre a kérdésre nem érkezett válasz.

A sajtófőnök megjegyezte, hogy Kínával a külföldi egyetemek témájában előrehaladott tárgyalásokat folytatnak, nem állnak messze a kormányközi megállapodástól.

A PestiSrácok.hu a témában pénteken megjelent cikkében azt írta, Magyarország az elmúlt évtizedekben háromszor kötött kormányzati szintű felsőoktatási megállapodást az Egyesült Államokkal. Ismertetésük szerint ezek egyike a Magyar Népköztársaság kormánya és az Amerikai Egyesült Államok kormánya között Budapesten, 1977. évi április 6-án aláírt kulturális, oktatási, tudományos és műszaki-tudományos együttműködési egyezmény, a másik a magyar kormány és az Amerikai Egyesült Államok kormánya között a Budapesti Amerikai Nemzetközi Iskola jogállásáról szóló, 1998. november 30-i megállapodás, a harmadik pedig a magyar kormány és az amerikai kormány között a Magyar-Amerikai Oktatási Csereprogram Bizottság létrehozásáról szóló, 2007. március 8-án, Washingtonban aláírt egyezmény.

A portál ezért valótlannak nevezte a CEU rektora és az amerikai diplomaták állítását arról, hogy felsőoktatási ügyekben nem lehet kormányközi szerződést kötni. A jelenlegi "diplomáciai és szakmai egyeztetésre rálátó forrásra" hivatkozva hozzátették, hogy a magyar felsőoktatási törvény vonatkozó paragrafusa szerint föderális államok esetében tagállami megállapodásra is van lehetőség - a központi kormányzattal létrejött előzetes megállapodás alapján -, ha a nemzetközi szerződés kötelező hatályának elismerésére nem a központi kormányzat jogosult.

(MTI)