Lehetségessé válhat az azeri gáz szállítása Magyarországra 2021 után, és ennek előkészítésére energetikai munkacsoport létrehozásáról állapodott meg pénteken Bakuban Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter azeri kollégájával, Parviz Shahbazovval.

Szijjártó Péter a bakui tárgyalásai után az MTI-nek telefonon nyilatkozva azt mondta: Magyarország érdekelt abban, hogy 2021-től részesüljön a megnövekedett azerbajdzsáni gáztermelésből és az Európába irányuló gázszállításokból. Ez Magyarország számára azért rendkívül fontos, mert régóta napirenden van a gázbeszerzési források diverzifikálása, eddig azonban különféle geopolitikai és regionális politikai okokból erre nem kerülhetett sor - tette hozzá.

Kép letöltéseFotó: Burger Zsolt/KKM

"Most Azerbajdzsán vonatkozásában 2021 utánra erre reális esély van, és ez Magyarország gázellátását nagy mértékben javítani fogja" - mondta Szijjártó Péter. A tárcavezető felhívta a figyelmet arra, hogy az Oroszország és Ukrajna közötti konfliktusnak rendkívül súlyos hatása van a közép-európai térségre, mert a két ország között mindmáig nem jött létre a megállapodás, amely biztosítaná a jövő év elejétől az Oroszországból Közép-Európában szánt gáz átszállítását Ukrajnán keresztül. Ez Magyarország számára különösen komoly kihívást jelent, hiszen a beérkező orosz gázimport több mint fele Ukrajnán keresztül érkezik.

Szijjártó Péter emlékeztetett arra, hogy a múlt héten már megállapodott az orosz Gazprommal a gázszállítások mikéntjéről 2020-ra, de tekintettel a törékeny helyzetre, a 2021-től esedékes gázbeszerzési tárgyalásokat is haladéktalanul be kellett indítani. "Komolyan gondoljuk azt, hogy Magyarország energiabiztonságának javításához arra van szükség, hogy több forrásból is be tudjuk szerezni a Magyarországon felhasznált gázmennyiséget. Körültekintve a térségünkben azt látjuk, hogy az egyik legéletképesebb forgatókönyv gázbeszerzési forrásokra az Azerbajdzsánból érkező gáz lehet" - mondta a miniszter.

Kép letöltéseFotó: Burger Zsolt/KKM

Felhívta a figyelmet arra, hogy Azerbajdzsánból évente 16 milliárd köbméter gázt exportálnak Törökországba és a délkelet-európai térségbe. A kaukázusi országban ugyanakkor három új gázmezőt fedeztek fel, amelyek több mint 500 milliárd köbméter gáztartalékkal rendelkeznek, és megkezdték az előkészületeket arra, hogy a Délkelet-Európába vezető gázvezeték kapacitását megnöveljék évi 16 milliárdról 31 milliárdra. "Ez megnyitja a lehetőséget arra, hogy újabb gázmennyiség érkezzen a térségbe, amely jelenleg még nincs leszerződve. Magyarország érdekelt abban, hogy 2021-től Magyarország vásárolni tudjon magyarországi fogyasztásra, ezért állapodtam meg a miniszterrel a munkacsoport létrehozásáról" - mondta Szijjártó Péter.

(MTI)