Magyarország a globális migrációs csomag egyetlen pontját sem fogja betartani - közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter azon a megbeszélésen, amelyet szerdán Genfben folytatott António Vitorinóval, a Nemzetközi Migrációs Szervezet főigazgatójával.

Mint a találkozó után magyar újságíróknak nyilatkozva elmondta, a tárgyaláson leszögezte, hogy a csomag teljes mértékben ellentétes Magyarország érdekeivel, mert migrációra inspirál, ahelyett, hogy a folyamatok megállítását tűzné ki célul.

Az ENSZ-csomag elköveti ugyanazt a bűnt, amelyet az Európai Unió követett el a kötelező kvótákkal: gyakorlatilag meghívással ér fel - fogalmazott, hozzátéve, hogy eközben Európa környezetében mintegy 30-35 millió olyan ember él, aki élethelyzetéből adódóan könnyen hozhat olyan döntést, hogy elhagyja otthonát.

Kép letöltése

"Nem fogunk fizetni, hogy képzéseket tartsanak a jövő migránsainak, (...) nem fogjuk eltitkolni, hogy a tömeges migrációnak komoly biztonsági következményei vannak, és nem fogunk ugyanolyan szolgáltatásokat biztosítani a migránsoknak, mint az adófizető magyar állampolgároknak" - hangoztatta a miniszter.

Szijjártó Péter elmondta: van egy-két pont, amelyben Magyarország és az IOM együtt tud működni. Ezek között említette az elűzött közel-keleti keresztény közösségek hazatérésének segítését és az embercsempészet elleni küzdelmet.

A migrációs csomag kedvez az embercsempészek üzletének is, pedig a nemzetközi közösségnek arra kellene összpontosítania, hogy szétverjék  üzleti hálózatukat - mondta Szijjártó Péter.

A magyar miniszter Genfben részt vett a nemzetközi Afganisztán-konferencián is. Ezzel kapcsolatban hangoztatta, hogy Afganisztán és a közép-ázsiai térség fontos szerepet játszik az európai biztonság szempontjából, hiszen terrorszervezetek fészkelték oda be magukat, és a térség szélsőséges ideológiák kiindulópontja is. Ezért könnyen előfordulhat, hogy onnan is migrációs hullám indul el Európába.

Kép letöltése

Szijjártó Péter kitért arra, hogy a svájci városban kétoldalú megbeszélést folytatott tádzsik kollégájával, akivel ugyanezeket a témákat vitatta meg. Hazánk ezzel a közép-ázsiai országgal több biztonsági témájú és bűnözés elleni együttműködést célzó megállapodás véglegesítéséről folytat tárgyalásokat - emelte ki.

A külügyminiszter felszólalásában elmondta, hogy Magyarország növeli szerepvállalását az afganisztáni biztonság megerősítésében. A jelenleg 106 fős - NATO-misszióban szolgáló - kontingenst például jövőre 30 fővel megerősíti, és folytatja az afgán biztonsági erők képzésének finanszírozását is évi félmillió dollár értékben.

(MTI)