Magyarország élen jár a klímaváltozás elleni küzdelemben, "ezt mindenfajta nagyképűség és túlzás nélkül állíthatjuk" - mondta külgazdasági és a külügyminiszter szerdán Győrben, az Audi Hungaria Zrt. logisztikai központjában, ahol átadták Európa legnagyobb tetőn kialakított napelemparkját.

Szijjártó Péter kiemelte: Magyarország vállalta, hogy a 2030-as évekre a magyar villamosenergia termelés kilencven százaléka karbonsemleges lesz, ennek érdekében folyamatosan növeli a napenergia és a nukleáris energia kapacitásait. A kormány ugyanakkor a "reális, észszerű" megközelítésben hisz, vagyis kiegyensúlyozottan, "kéz a kézben kell járnia" a gazdaságnak, a versenyképességnek és a környezetvédelemnek. Mindannyian zöld jövőt, tisztább vizet, tisztább levegőt szeretnénk, de ezzel párhuzamosan meg kell őrizni a magyar emberek munkahelyeit és az ország gazdaságának versenyképességét - szögezte le. A világon 21 olyan ország van, amely tavaly úgy tudta növelni gazdasági teljesítményét, hogy közben folyamatosan csökkentette károsanyag-kibocsátását, és Magyarország közéjük tartozik - mondta.

Szijjártó Péter hozzátette, hogy Magyarországon az energiahatékonyság a versenyképesség egyik legfontosabb szempontja.   Hatékonyan szeretnénk előállítani és felhasználni energiát, ugyanakkor a rezsicsökkentés eredményeit nem adja fel a kormány, "ragaszkodunk ahhoz, hogy Európában a magyar emberek és a magyar ipar fizessék a legalacsonyabb rezsiköltségeket" - mondta. Kiemelte, hogy sokat dolgozik a kormány azon, hogy folyamatosan növekedjenek a magyar gyártási kapacitások, az elmúlt időszakban napelemgyárak építését kezdte meg több nemzetközi és magyar vállat is. "Jó úton járunk" - mondta a külgazdasági és külügyminiszter, hozzátéve, hogy ezt jelzi az is, hogy soha nem volt akkora a napenergiatermelés Magyarországon, mint idén április első hétvégéjén, amikor a teljes magyar áramtermelés 27,3 százalékát adta a napenergia. Az út egyik következő lépése az Audi Hungaria Zrt. logisztikai központjának tetején az Audi és az E.On együttműködéseként több mint 4 milliárd forintból megépült, 160 ezer négyzetméter területű napelempark, amely 36 ezer elemből áll. Ez közel ötezer háztartás éves energiaszükségletét termeli meg és több mint ötezer tonnával kevesebb károsanyag kerül a levegőbe - mondta. Hozzátette, hogy az Audi Hungaria több korábbi döntésével is jelentős mértékben hozzájárult az Audi elektromos fejlődéséhez: 2018-ban kezdték el az elektromos motorok sorozatgyártását Magyarországon, és azok új generációjának, a performance motorcsaládnak a sorozatgyártása is Győrben indul.

Szijjártó Péter kitért arra is, hogy az Audi kiemelkedő szerepet játszik abban, hogy a magyar járműipar tovább erősödhessen. Az ágazatban 165 ezren dolgoznak, a kormány pedig megtette a szükséges lépéseket annak érdekében, hogy az autóipar elektromobilitásra épülő korszakában is sikeres tudjon lenni az ország - közölte. Hozzátette, hogy az Audi és az E.On "világos bizonyítékai annak", hogy a magyar és a német ipar szorosan együttműködik, számos közös sikert értek el az elmúlt években és most is 21 német vállalattal tárgyal a kormány potenciális magyarországi beruházásokról.

Alfons Dintner, az Audi Hungaria igazgatóságának elnöke arról beszélt, hogy a győri vállalat az Audi AG telephelyei közül másodikként működik karbonsemlegesen. A jövőben is azon fog dolgozni a vállalat, hogy környezetbarát megoldásokkal megóvja a környezetet - fűzte hozzá. Kiss Attila, az E.ON Hungária csoport elnök-vezérigazgatója azt emelte ki, hogy az E.On és az Audi kész tenni a fenntartható Magyarországért, ez az üzenete a napelemparnak. Hozzátette, hogy ezért kötelezte el magát mindkét vállalat a "tisztább, zöldebb, karbonsemleges" működés megteremtése mellett. Dézsi Csaba András (Fidesz-KDNP), Győr polgármestere arról beszélt, hogy az Audi letelepedésével új munkakultúrát és személetet hozott a megyeszékhelyre, amelyből sokat lehetett tanulni. Emlékeztetett: polgármestersége egyik első lépéseként megalakította a környezetvédelmi bizottságot és két területet is természetvédelmi oltalom alá helyeztek.

(MTI)