Magyarország a leghatározottabban elítéli a törökországi puccskísérletet - jelentette ki a külügyi és külgazdasági miniszter szombaton Budapesten.

Szijjártó Péter a Liszt Ferenc-repülőtéren tartott sajtótájékoztatóján azt mondta, az éjszakai történéseket az elkövetés módja és az áldozatok száma alapján "terrorcselekménynek is lehet nevezni".

A miniszter elmondta, a jelenlegi információk szerint nincs magyar áldozata vagy sérültje a törökországi puccskísérletnek.

Hangsúlyozta: Törökország Magyarország barátja és stratégiai szövetségese, és Magyarország szolidáris a Törökországban demokratikusan választott kormánnyal és a török elnökkel is.

Kép letöltéseFotó: Máthé Zoltán/MTI

Szijjártó Péter beszámolt arról is, hogy reggel telefonon beszélt török kollégájával, Mevlüt Cavusogluval, aki elmondta neki, hogy a török kormány és a központi erők visszavették az ellenőrzést, és "kontroll alatt tartják a helyzetet". A hadsereg egy jól szervezett, ugyanakkor elszigetelt része hajtotta végre a puccskísérletet és próbálta átvenni a hatalmat - idézte a török külügyminisztert a magyar miniszter.

Szijjártó Péter elmondta: az éjszaka 143 kint tartózkodó magyar állampolgár regisztrált a konzuli szolgálaton keresztül, azóta a számuk 175-re nőtt.

A miniszter nyomatékosan arra kéri a Törökországban lévő magyarokat, hogy ha nem muszáj, ne hagyják el isztambuli és ankarai szállásukat, továbbá regisztráljanak a minisztérium konzuli vonalán. Az ügyelet 24 órában fogadja a hívásokat még több napon át - tette hozzá Szijjártó Péter. A törökországi tengerparti területeken viszonylagos nyugalom van, és a charterjáratok is közlekednek.

Kép letöltéseFotó: Máthé Zoltán/MTIKiemelte azt is, hogy nem változtatnak Törökország utazási besorolásán, ha ebben változás lesz, azt közzéteszik. A tárcavezető, aki a mongóliai Ulánbátorban tartott Ázsia-Európa Találkozóról hazaérkezve tartott sajtótájékoztatót, beszámolt arról is, hogy az ankarai magyar nagykövetség melletti utcában volt lövöldözés, azonban ez nem irányult a nagykövetség épülete vagy alkalmazottjai ellen. Közölte: szakmai értékelések szerint nem valószínű, hogy a puccsisták szervezetten, szándékosan külföldiek ellen fordulnának. Kérdésre válaszolva Szijjártó Péter elmondta, ha nem áll helyre a légi közlekedés, a jegyek átfoglalásában tudnak a magyaroknak segíteni.

Szintén kérdésre válaszolva a tárcavezető elmondta, Törökország és az Európai Unió viszonyát nem befolyásolhatja egy ilyen esemény, hiszen Európában az az érdeke, hogy Törökország stabil állam legyen. "Ha lehet, akkor most még szorosabbra kell fűzni a kapcsolatot Törökország demokratikusan megválasztott elnökével és kormányával" - jelentette ki, hozzátéve, hogy a mostani kormány és elnök a stabilitás záloga.

Azt mondta, a török kormány előtt most egy nagyon fontos feladat van: a hadsereg stabilitásának biztosítása.

A csütörtöki nizzai terrortámadásra kitérve Szijjártó Péter megerősítette, hogy az eddigi információk szerint sem a halottak, sem a súlyos sérültek között nincs magyar állampolgár.

Az eseményen készült videó vágatlan változata letölthető a Sajtószobában.

(MTI)