Magyarország elkötelezetten támogatja a keleti partnerségi programot, vagyis a korábban "keletieknek" minősített, az európai perspektíva mellett elkötelezett országok törekvéseit végig a lehető leghatározottabban támogatja - ezt tette világossá szerdán chisinaui látogatásán tárgyalópartnerei számára Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter, aki telefonon nyilatkozott az MTI-nek.

Szijjártó Péter tárgyalt Tudor Ulianovschi külügy- és európai integrációs miniszterrel, aki nemrég vette át a tárca vezetését, fogadta őt Igor Dodon államfő és Iurie Leanca európai integrációért felelős miniszterelnök-helyettes is.

"Szomorú folyamatnak gondoljuk a britek kilépését, és azt a tényt, hogy az Európai Unióban kevesebben leszünk ezentúl" - mondta Szijjártó Péter. Kifejtette, hogy az EU akkor tud erősebb lenni, ha a saját határain túl tud tekinteni a szó szoros értelmében, és azokkal az országokkal, amelyek az európai integráció felé igyekeznek, stratégiai és hatékony együttműködést tud kiépíteni mind politikai, mind gazdasági szempontból.

Magyarország érdeke a keleti partnerségi program erősítése, és érdeke, hogy Moldova a program éllovasaként minél kézzelfoghatóbb európai integrációs perspektívát kapjon - tette hozzá a miniszter.

"Ez a biztonsági érdekünk is, hiszen minél több szövetségese van az EU-nak Keleten, annál erősebb is lesz. Mindez gazdasági érdekünk is" - mondta Szijjártó Péter, és felhívta a figyelmet arra, hogy Magyarország nyolc százalékkal tudta emelni a moldovai exportját, amely így tavaly meghaladta a százmillió eurót. Úgy fogalmazott, hogy ez nagyon fontos, új dimenzió.

A Richternek tízszázalékos részesedése van a moldovai gyógyszerpiacon, és Szijjártó Péter chisinaui látogatása alkalmával aláírtak egy környezetvédelmi együttműködési megállapodást, amelynek értelmében a magyar vízipari megoldásokat fogják használni az országban a mezőgazdaság és a vízgazdálkodás területén. A miniszter megemlítette azt is, hogy Moldovának harminc ösztöndíjas helye van a magyar egyetemeken, és ezt az ország teljes mértékben ki is használja.

Magyarország álláspontja egyértelmű: Moldova teljesítette a szükséges feltételeket, így az Európai Unió makrofinanszírozási eszközének következő részletét át kell utalni számára, hogy folytatni tudja a szükséges gazdasági reformokat - mondta Szijjártó Péter.

(MTI)