Magyarország és Lettország erős szövetségben áll egymással, az EU jövőjével kapcsolatos sok fontos kérdésben egyetértenek - mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Budapesten, miután lett kollégájával találkozott.

A tárcavezető kiemelte: Magyarország és Lettország olyan EU-t akar, amely erős tagállamokra épül, és míg a föderális Európát mindketten elutasítják, egyetértenek abban, hogy a közös uniós politikáknak fenn kell maradni, és az uniós intézményeknek belül kell maradniuk a szerződéses kereteken.

Kép letöltéseFotó: Kovács Márton/KKM

Szijjártó Péter kifejtette: a migráció is téma volt a megbeszélésen, és határozott egyetértés van a két ország között a külső határok védelmének és a schengeni zóna fenntartásának fontosságáról. Mindkét országnak a legfontosabb a saját polgárai megvédése, és van, hogy ehhez kerítés építésére van szükség - fogalmazott.

A külügyminiszter kitért arra: abban is egyetértenek lett kollégájával, hogy a visegrádi és a balti országok együttműködését szorosabbra kell fűzni, hiszen hamarosan megkezdődik a felkészülés a 2020 utáni uniós költségvetési periódusra, valamint a Brexit is új helyzetet hoz.

Kép letöltéseFotó: Kovács Márton/KKM

Szijjártó Péter emlékeztetett: tavaly a magyar légierő részt vett a balti légtér ellenőrzésben, jövőre pedig a visegrádi országok a szolidaritás kifejezéseként 150 katonát állomásoztatnak a balti térségben rotációs alapon, három-három hónapig. Magyarország továbbá támogatja Lettország jelöltését az ENSZ Biztonsági Tanácsának nem állandó tagsági pozíciójára a 2026-2027-es időszakra - közölte.

Mint mondta, az Eximbank 500 millió dolláros hitelkeretet nyitott a magyar és lett vállalatok együttműködésének ösztönzésére elsősorban az infrastruktúra-fejlesztés területén.

Edgars Rinkevics lett külügyminiszter hangsúlyozta: az EU-nak erősebbeknek kell lennie, és ehhez erős nemzetállamokra van szükség. Biztosítani kell a tagállamok biztonságát és gazdasági növekedését, valamint erősíteni kell az együttműködést az EU-n belül - vélekedett.

Megjegyezte: jó, hogy közvetlen légi összeköttetés van Budapest és Riga között, a turizmus további fejlesztését támogatni kell.

A lett tárcavezető ugyanakkor úgy látja, többet lehetne tenni a kétoldalú gazdasági, kereskedelmi kapcsolatok erősítéséért.

Kép letöltéseFotó: Kovács Márton/KKM

Edgars Rinkevics köszönetét fejezte ki, amiért a magyar légierő részt vett a balti régió légterének védelmében, és Magyarország katonákat küld a térségbe. Ezek a lépések, amelyeket a balti országok biztonságának garantálásért tesznek, különösen jelentősek a krími annexió és a kelet-ukrajnai események fényében - magyarázta. Hozzátette: fontos a szolidaritás a szövetségesek között.

A lett külügyminiszter végül felidézte, hogy nemrég országa rendezte Kína és 16 kelet-közép-európai ország találkozóját, és a következő hasonló eseménynek Magyarország ad otthont.

(MTI)