Az Országgyűlés a legbölcsebb és leginkább felelősségteljes döntést hozta azzal, hogy megadta a felhatalmazást magyar katonák küldésére az Iszlám Állam elleni fellépéshez - mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter keddi sajtótájékoztatóján, az Országházban.

A miniszter elmondta, az Országgyűlés döntése révén Magyarország katonák küldésével járulhat hozzá a terrorszervezet elleni harc sikeréhez. Ennek következtében Magyarország megfelelhet azon kötelezettségeinek, amelyek a nyugati értékvilághoz való tartozásából fakadnak - mutatott rá.

Szijjártó Péter hangsúlyozta: az Iszlám Állam olyan fenyegetést jelent a világra, amelyet komolyan kell venni. Ezt a veszélyt nem mindenki kezeli a súlyánál fogva, pedig a terrorszervezet az egész nyugati értékközösség ellen indított átfogó és brutális támadást, ezért javasolta a kormány a parlamentnek, hogy járuljon hozzá a katonák küldéséhez - közölte.

A miniszter kifejtette: a misszió keretében 110-en teljesítenek majd katonai szolgálatot Észak-Irakban, hat tiszt a vezetési pontokon lesz, amelyek közül nem mindegyik van Irakban. Lesz egy négy főből álló technikai felderítőrészleg, továbbá 27 katona itthon áll rendelkezésre az esetleges rotáció biztosítására - mondta.

Kép letöltéseFotó: KKM

A tárcavezető a következő napok eseményeiről beszélve kifejtette: még kedden értesíti az Egyesült Államok budapesti nagykövetét, az iraki külügyminisztert és a kurdisztáni regionális kormány külügyminiszterét a döntésről, hétfőn pedig a német és az olasz külügyminiszterrel egyeztet személyesen a külügyek tanácsának ülésén. Mivel nem ENSZ- vagy NATO-felhatalmazás alapján zajló fellépésről van szó, kétoldalú jegyzékváltás szükséges az iraki kormánnyal, ezt is megindítják még kedden, és ez ad jogi alapot ahhoz, hogy magyar katonák részt vehetnek iraki területen zajló hadműveletben - ismertette.

Szijjártó Péter kitért arra is, hogy a nagykövetségek értesítik a nemzetközi fellépésben részt vevő országokat az Országgyűlés döntéséről, amellyel Magyarország a 17. olyan ország lesz a nemzetközi koalícióban, amely katonákat küld a közös fellépéshez. Emellett egyeztetést kezdtek egy Bagdadban és Erbílben teendő külügyminiszteri látogatásról is, így közvetlen külügminiszteri találkozó előzi meg a katonák kiküldését - közölte.

A tárcavezető szerint három-öt hónapot vesz igénybe, amíg teljes létszámban kiküldik a magyar katonákat, ez a folyamat május közepétől, második felétől kezdődhet meg és július végére, augusztusra érhet véget.

Kedden az Országgyűlés határozatot hozott arról, hogy Magyarország legfeljebb 150 katonát küld az Iszlám Állam terrorszervezet elleni fellépéshez az iraki Erbílben található kiképző központba. A képviselők 137 igen szavazattal, 57 nem ellenében hagyták jóvá Hende Csaba honvédelmi miniszter kétharmados többséget igénylő előterjesztését.

A határozati javaslat értelmében a magyar katonák 2017. december 31-ig látják el feladatukat az erbíli támaszponton.

Az eseményen készült videó vágatlan változata elérhető a sajtószobában.

(MTI)