Magyarország teljes mértékben kiáll Ukrajna területi integritása és szuverenitása mellett, ez mindig része volt a magyar külpolitikának, és marad a jövőben is - mondta Szijjártó Péter.

A külgazdasági és külügyminiszter kiemelte: emellett

Magyarország kiemelt figyelmet fordít a Kárpátalján élő 150 ezer magyarra.

Az ukrán parlament döntése értelmében szerda reggel tíz ukrajnai megyében lép életbe a hadiállapot, de Kárpátalja nincs ezen megyék között - közölte.

Mint mondta, mindig rossz hír, ha egy szomszédos országban hadiállapotot hirdetnek, és minden országnak, így

Magyarországnak is az az érdeke, hogy a szomszédságában lévő országok stabilak, erősek legyenek,

és nyugodtak legyenek ott a körülmények.

Rossz hír nekünk, hogy Oroszország és Ukrajna kapcsolata nem a megoldás, a megnyugvás irányába halad - mutatott rá.

Szijjártó Péter felidézte: amikor szerte Ukrajnában sorozásokra került sor a kelet-ukrajnai konfliktus miatt, Brenzovics László KMKSZ-elnök kérésére tárgyalt az ukrán külügyminiszterrel, aki megígérte, hogy a kárpátaljai magyarságot nem sorozzák be aránytalanul az ukrán hadseregbe, és a helyi magyarok vezetői szerint ezt az ígéretet Ukrajna betartja.

Megjegyezte: a kárpátaljai magyarok vezetőivel naponta kétszer egyeztetnek, hogy folyamatosan értékeljék a helyzetet.

A külügyminiszter hangsúlyozta: a tapasztalatok alapján csak egy forgatókönyvnek van esélye kivezetni ebből a súlyos helyzetből, mégpedig annak, ha felújítják és megerősítik a minszki négyek működését.

Ez a mechanizmus az egyetlen, amely esélyt kínál, hogy Oroszország és Ukrajna között a helyzetet tárgyalásos úton rendezni lehessen, és Magyarország ehhez minden lehetséges támogatást megad - jelentette ki.

Azt mondta, Magyarország érdekével ellentétes lenne a helyzet tovább eszkalálódása, ezért

Kárpátalja, Magyarország és a régió biztonságának érdekében támogatnak minden lehetőséget, amely a helyzet nyugvópontra jutását segíti tárgyalásos úton.

Az ukrán parlament hétfő este fogadta el a tíz déli megyében a hadiállapot - az ukrán jogban a rendkívüli állapot egy fajtája - bevezetésére vonatkozó elnöki rendeletet, miután vasárnap a Kercsi-szorosban, a Krím félsziget partjaitól 13-14 tengeri mérföldre az orosz Szövetségi Biztonsági Szolgálat (FSZB) határőrhajói tüzet nyitottak három kisebb ukrán hadihajóra, elfoglalták, majd Kercs kikötőjébe vontatták őket arra hivatkozva, hogy határsértést követtek el.

Szijjártó Péter a sajtótájékoztatón kérdésre arra is kitért, hogy a parlament előtt lévő munkaerő-szabályozási javaslat arról szól, hogy önkéntes alapon több túlórát lehet vállalni, és ha valaki többet szeretne dolgozni több fizetésért, annak ezt lehetővé kell tenni.

(MTI; kormany.hu)