Magyarország konkrét segítséget is felajánlott a malajziai légitársaság lezuhant utasszállítójával kapcsolatos vizsgálatokhoz - közölte a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) szóvivője péntek este az MTI-vel.

Nagy Anna elmondta: a tárca Hugo Gajus Scheltema budapesti holland nagykövetnek, Magyarország hágai külképviselete pedig a holland külügyminisztériumnak ajánlotta fel, hogy a repülésbiztonsági területen, a bűnügyi helyszínelésben és a laboratóriumi vizsgálatokban kész segíteni.

Csütörtökön az ukrajnai Donyeck megyében 298 emberrel a fedélzetén lezuhant a Malaysia Airlines Amszterdamból Kuala Lumpurba tartó Boeing 777-es gépe, egyes jelentések szerint rakétatalálat érte.

A KKM szóvivőjének korábbi tájékoztatása szerint időközben azonosították a tragédia valamennyi utas áldozatát. A holland hatóságok információi szerint nem volt magyar utas a szerencsétlenül járt repülő fedélzetén.

A légiszerencsétlenség miatt Áder János köztársasági elnök táviratban fejezte ki részvétét Vilmos Sándor holland és Ibni al-Marhum Tuanku Abdul Halim malajziai uralkodónak. Navracsics Tibor külgazdasági és külügyminiszter holland kollégájának, Frans Timmermansnak küldött levélben nyilvánított részvétet, egyúttal jelezve, Magyarország kész bármilyen módon segíteni a malajziai légitársaság lezuhant utasszállítójával kapcsolatos hiteles és független nemzetközi vizsgálatot.

(MTI)