Magyarország már most szövetségesként tekint Montenegróra, hiszen katonáik együtt szolgálnak Afganisztánban, és az ország jelenleg is jelentősen hozzájárul a térség biztonságához - mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a montenegrói Bar városában tartott NATO-külügyminiszteri találkozón szerdán.

A Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) az MTI-hez szerdán eljuttatott közleményében emlékeztetett: Szijjártó Péter a horvát, lengyel és román külügyminiszterekkel együtt szólalt fel Montenegró NATO-csatlakozása mellett a találkozón.

A tárcavezető elmondta: nem kérdés, hogy Montenegró megérdemli, hogy felvegyék a NATO tagjai közé, hiszen az ország kormánya mindent megtett ennek érdekében, ahogyan a társadalom megfelelő tájékoztatásáért is. A miniszter szerint Montenegrónak 2015 decemberéig meghívást kell kapnia a szövetségbe, és amennyiben ez nem történik meg, az rossz hatással lesz a NATO-tagok hitelességére.

Kép letöltéseFotó: Burger Zsolt

Szijjártó Péter hangsúlyozta: elfogadhatatlannak tartja a NATO-ba szóló meghívás azon feltételét, hogy a csatlakozás társadalmi támogatottságának 50 százalék felett kell lennie, hiszen "saját tapasztalatainkból tudjuk", hogy maga a meghívás jelentősen növeli a társadalmi támogatottságot, különösen egy olyan ország esetében, mint Montenegró, amely „már szembesült az elutasítással”.

Kép letöltéseFotó: Burger Zsolt

Montenegró NATO-tagsága most fontosabb, mint valaha, mivel Európa a második világháború óta nem szembesült a jelenlegihez hasonló biztonsági kihívásokkal - mondta példaként említve az ukrajnai helyzetet és a rendkívüli bevándorlási hullámot.

Kép letöltéseFotó: Burger Zsolt

Az esetleges NATO-tagság nem csökkenti a szuverenitást, sőt növelné az ország mozgásterét - vélekedett Szijjártó Péter.
A KKM korábban azt közölte, hogy Szijjártó Péter szerdán és csütörtökön Montenegróban, a NATO-külügyminiszterek találkozóján vesz részt, ahol tárgyal Vesna Pusic horvát, Bogdan Aurescu román, valamint Grzegorz Schetyna lengyel külügyminiszterrel.

A miniszterek látogatásának célja Montenegró mihamarabbi NATO-csatlakozásának segítése, és ezt a célt Magyarország is elkötelezetten támogatja, ugyanis  Montenegró euroatlanti integrációja kulcsfontosságú a Nyugat-Balkán stabilitása szempontjából - közölte a tárca.

(MTI)