Az EU olyan fejlesztési stratégiát készül elfogadni, amely pozitívumként állítja be a bevándorlást, ezért Magyarország megvétózza a dokumentum elfogadását - mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerdán az MTI-nek.

A tárcavezető kifejtette: csütörtökön üléseznek Brüsszelben a külkereskedelmi miniszterek, és a tanácskozás napirendjén szerepel az Európai Unió fejlesztési konszenzusa elnevezésű dokumentum. Ennek szövegében az szerepel, hogy "a jól menedzselt migráció és mobilitás" kedvezően járulhat hozzá a növekedéshez és a fenntartható fejlődéshez, és ezt a kedvező hozzájárulást kötelezően hasznosítani kell - közölte.

Mint mondta, a dokumentumban az is áll, hogy a reguláris migráció és mobilitás hasznot hozhat a migránsok képességei és tudása miatt. Azt is beletették a szövegbe, hogy egy megerősített együttműködésen keresztül az EU-nak és tagállamainak segíteniük kell "a biztonságos és felelősségteljes migrációt és az emberek mobilitását", továbbá jobban koordinált és átfogóbb stratégiát kell végrehajtaniuk annak érdekében, hogy "maximalizálni lehessen azokat a szinergiákat, amelyek a migrációból fakadnak" - ismertette.

Szijjártó Péter hangsúlyozta: Magyarország szerda délelőtt bejelentette a vétóját a dokumentummal kapcsolatban, aminek a nyomán "nagy felháborodás van most". Az állandó képviselők tanácsülését délelőtt felfüggesztették a vétó miatt, az elnökség folyamatosan a vétó megszüntetését kéri, és több tagállam is jelezte már "abbéli kérését, illetve nyomását", hogy ezt a vétót ne tartsuk fenn - idézte fel.

A külügyminiszter kijelentette: azonban a döntés - amelyről a mai kormányülésen is szó volt - világos, a vétónkat fenntartjuk, Magyarország nem járul hozzá egy olyan uniós fejlesztési stratégiához, amely a bevándorlást pozitívumként említi. Nem járulunk hozzá a dokumentum elfogadásához azért sem, mert az az uniót és tagállamait arra hívja fel, hogy támogassák a bevándorlást - tette hozzá.

Kiemelte: "a bevándorlás rossz dolog", az elmúlt időben nagyon sok veszélyt hozott a kontinensre, veszélyezteti Európa és az európaiak biztonságát, ezért Magyarország mindent megtesz, hogy megállítsa a bevándorlást, és "eszünk ágában sincs támogatni olyan európai uniós dokumentumot", amely a bevándorlás támogatására kötelezné a tagállamokat.

Szijjártó Péter elmondta: komoly nyomást próbálnak ránk gyakorolni több tagállamból és Brüsszelből, hogy ezt a vétót csütörtökön ne alkalmazzuk, "de fogjuk". Hozzátette: a tanácsülésen ő képviseli majd az országot.

(MTI)