Magyarország támogatja Törökország európai uniós csatlakozási tárgyalásainak és a török vízumliberalizációnak a gyorsítását, hiszen az Ankarával való együttműködés kulcsfontosságú az Európát sújtó menekültválság kezelésében - közölte kedden telefonon az MTI-vel Szijjártó Péter.

A külgazdasági és külügyminiszter elmondta, hogy az Ahmet Davutoglu török kormányfővel és Feridun Hadi Sinirlioglu török külügyminiszterrel Ankarában folytatott tárgyalásainak fő témája a bevándorlás kérdése volt.

Emlékeztetett arra, hogy Törökország a világon a legtöbb menekültet befogadó ország, és „egyúttal az európai bevándorlási válság kezelésének kulcsországa”, hiszen ha Ankara nem látná el a menekültek millióit, akkor az kezelhetetlen migrációs nyomást jelentene Európára.

Kép letöltéseFotó: Kovács Márton

Magyarország ezért szorgalmazza, hogy minél előbb állapodjon meg az Európai Unió és Törökország egy olyan akciótervről, amelynek keretében rögzítenék, hogy Ankara milyen támogatást és együttműködést vár a több millió menekült ellátásáért cserébe - mondta a külügyminiszter. Mint rámutatott, ennek a megállapodásnak a megkötése már csak azért is fontos, mert Európa környékén 30-35 millióan vannak azok, akik nagyon könnyen és gyorsan úgy dönthetnek, elindulnak a földrész felé, és az ő visszatartásukban Törökországé a főszerep.

Kép letöltéseFotó: Kovács Márton

Szijjártó Péter elmondta, hogy Magyarország az Ankara és Brüsszel közötti megállapodás gyors tető alá hozása érdekében támogatja, hogy még az idén minél több fejezetet megnyissanak Törökország EU-csatlakozási tárgyalásain, emellett a magyar kormány a török vízumliberalizáció felgyorsításához technikai segítséget is nyújt Ankarának. Magyarország azt is támogatja, hogy az Európai Unió vegye át a törökországi menekülttáborok finanszírozását, illetve ha új táborok építésére van szükség, akkor azokat is finanszírozza - tette hozzá.

Kép letöltéseFotó: Kovács Márton

A külügyminiszter a menekültválság kezelése szempontjából fontosnak nevezte, hogy véget érjenek a felelőtlen európai nyilatkozatok, amelyek bevándorlók ezreit késztetik arra, hogy útra keljenek.

Mint mondta, török hivatali kollégájával a több mint két órán át tartó megbeszélésükön egyetértettek abban, hogy a menekültek jelentette kihívás hosszú távon fennmarad, és fontos, hogy a válság okait kezeljék. Ennek érdekében erősíteni kell a régióban a terrorszervezetek elleni küzdelmet. Fontos a lehető legszélesebb politikai párbeszéd, akárcsak az, hogy mielőbb létrejöjjön egy amerikai-orosz megállapodás a szíriai káosz további mélyülésének elkerülése végett.

Kép letöltéseFotó: Kovács Márton

Szijjártó Péter elmondta, hogy tárgyalásain a kétoldalú kérdésekről, mindenekelőtt a gazdasági együttműködésről is szó volt. A tárcavezető emlékeztetett rá, hogy a két ország közötti kereskedelmi forgalom tavalyi rekordja után a magyar export az idei év első hét hónapjában tovább növekedett.

Mint hangsúlyozta, heteken belül megkezdi működését az Eximbank isztambuli képviseleti irodája, és 153 millió dolláros hitelkeret nyílik meg a magyar-török vállalatközi együttműködések támogatására. A tárcavezető hozzátette: a két ország közötti kereskedelmi forgalom növelését vetíti előre az is, hogy novembertől a heti egyről heti kettőre nő az Isztambul és Budapest közötti közvetlen tehervonat-forgalom sűrűsége. Kérdésre válaszolva elmondta, hogy Magyarország azt szeretné, ha az autóipar és az elektronikai ipar mellett a mezőgazdaság és az élelmiszeripar terén is erősödne a magyar export Törökország irányába.

Szijjártó Péter a nap folyamán tárgyal még Ali Laboyun energiaügyi és Kutbettin Arzu mezőgazdasági miniszterrel is.

(MTI)