Újra közvetlen légi összeköttetés lesz május 1-jétől Kína és Magyarország, tehát Peking és Budapest között – jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szombaton Budapesten sajtótájékoztatón.

A légi összeköttetést az Air China kínai állami légitársaság biztosítja majd heti négy alkalommal A330-as gépekkel.

Szijjártó Péter tájékoztatása szerint a tárgyalásokon Minszk közbeiktatása is szóba került. Ez azt jelenti, hogy Pekingből indulva a gépek Minszkben egy rövid időre megállva érkeznek Budapestre, de visszafelé a járat már nem áll meg Fehéroroszország fővárosában, hanem közvetlenül Pekingbe érkezik.

A miniszter az új légi járat elindítását Peking és Budapest között a keleti nyitás stratégiájának újabb sikerpontjaként jellemezte, hozzátéve: ez újabb előrelépés és újabb eszköz arra, hogy Magyarország és Kína közötti gazdasági, kereskedelmi, kulturális és turisztikai együttműködést tovább fejlesszék.

Kép letöltéseFotó: Kovács Márton

A miniszter tájékoztatása szerint az Air China Kína állami tulajdonú nemzeti légitársasága, amely egyetlen kínai légitársaságként került fel a világ 500 legértékesebb márkájának listájára, 523 géppel rendelkezik, 326 útvonalat üzemeltet, 2013-ban 15 milliárd dolláros forgalmat bonyolított, és 78 millió utast szállított.

A – logójában főnixmadarat ábrázoló – Air China légitársaság jelenleg 14 közvetlen európai járatot üzemeltet.

A miniszter emlékeztetett arra, hogy korábban, 2012 márciusáig volt közvetlen légi összeköttetés Magyarország és Kína között. Beszámolt arról, hogy 2014 júniusa óta folytatott tárgyalásokat a kínai polgári légügyi hatóság képviselőivel egy új légi járat elindításáról.

Kép letöltéseFotó: Kovács Márton

Szijjártó Péter arra hívta fel a figyelmet, hogy a két ország között soha nem voltak olyan jók a kapcsolatok és az együttműködés, mint most. Szerinte ennek csalhatatlan jele, hogy tavaly minden idők legmagasabb exportját tudta teljesíteni Magyarország Kína irányába 2,2 milliárd dollár értékben, ami 8 százalékos növekedést jelentett 2013-as évhez képest.

Emlékeztetett arra is, hogy Kína Közép-Európa regionális együttműködés első központját, a turisztikait, éppen Magyarország nyitotta meg Budapesten. Jelezte, két hét múlva a kínai turisztikai hivatal elnöke Budapestre látogat.

Arra is felhívta a figyelmet, hogy 2010 és 2014 között megduplázódott a Magyarországra látogató kínai turisták száma, így tavaly már 90 ezer vendéget fogadhattunk. Ez egy év alatt 20 százalékos növekedést jelent – fűzte hozzá.

Kép letöltéseFotó: Kovács Márton

Szijjártó Pétert a sajtótájékoztatón más témában is kérdezték, így például a paksi beruházással kapcsolatban azt vetették fel, „elbukhat-e a Paks 2”? A miniszter azt mondta, az atomerőmű beruházással, így a fűtőelemek beszerzésével kapcsolatban is folyamatosak az egyeztetések, a tárgyalások az unió különböző intézményeivel. Semmilyen késés nincsen, semmilyen különleges helyzet nincsen, minden halad menetrend szerint, és menetrend szerint tárgyalunk az Európai Unióval is – szögezte le.

(MTI)