Az elmúlt hetek, hónapok eseményei világosan mutatják, hogy az európai életforma védelemre szorul - mondta a külgazdasági és külügyminiszter vasárnapi sajtótájékoztatóján, Dunakeszin.

Szijjártó Péter kifejtette: korábban Európában a biztonságot teljesen evidensnek tekintettük, a biztonság gyakran utolsó szempontként jelent meg, mivel adottnak vettük.

Kép letöltéseFotó: Mohai Balázs/MTI

"Ez most már sajnos a múlté" - vélekedett.

Szijjártó Péter hangsúlyozta: nemcsak Európát, az európai embereket, hanem az európai életformát is meg kell védeni, ezért minden európai politikának most a biztonságra kell fókuszálnia.

Kifejtette: mérföldkőhöz érkeztünk az Európában elkövetett terrortámadások tekintetében, ugyanis "a pénteki aljas támadás Münchenben" volt az első olyan alkalom, hogy magyar állampolgár is a halálos áldozatok között volt.

Szombaton a bajor rendőrség írásban is megerősítette, hogy egy magyar állampolgár, egy 2001-ben született fiú is az áldozatok között volt - emlékeztetett. Hozzátette: a fiú mintegy tíz éve Münchenben élt, és ott is járt iskolába.

Kép letöltéseFotó: Mohai Balázs/MTI

A külügyminiszter közölte: a rokonság, a család egy része Magyarországon él, ők szombaton már megérkeztek a német nagyvárosba, és a családtagok közül néhányan részt vettek a holttest azonosításában is.

A család akarata szerint a fiút Magyarországon temetik el, az ehhez szükséges adminisztratív lépések intézésében a müncheni főkonzulátus munkatársai segítenek, a családdal közvetlen kapcsolatban állnak - közölte.

Szijjártó Péter arról is beszélt, hogy állítólag egy ingyenes ételt kínáló internetes poszt jelentette az alapját a támadásnak, és ezt annyiban alá tudják támasztani, hogy a főkonzulátus vezető konzuljának gyermeke is kapott ilyen üzenetet.

Nyilvánvalóan ez az üzenet is szerepet játszhatott abban, hogy a halálos áldozatok többsége fiatal volt - fűzte hozzá.

A politikus a kormány nevében részvétét fejezte ki az érintett családnak, és közölte: minden szükséges segítséget biztosítanak nekik.

Kérdésre a külügyminiszter elmondta: a törökországi utazásokat illetően két ajánlása van a tárcának.

Kép letöltéseFotó: Mohai Balázs/MTI

Egyrészt az ország jelentős része olyan kategóriába tartozik, hogy fokozott óvatosságot kérnek mindenkitől, aki oda utazik, másrészt vannak az országnak olyan területei - alapvetően a Szíriával határos részek -, ahova egyáltalán nem javasolt az utazás - mondta Szijjártó Péter.

Közölte: minden külföldre utazót arra kérnek, regisztráljon a konzuli szolgálat honlapján.

(MTI)