Megállapodást kötött a Nemzeti Befektetési Ügynökség (HIPA) és a Lidl Magyarország Bt. szerdán Budapesten.

Az aláírást követően Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter elmondta: a megállapodás révén a Lidl, Európa vezető diszkont áruházlánca segíti, hogy minél több magyar termelő, vállalat kerüljön a beszállítói hálózatába. Tavaly a cégnek 349 magyar beszállítója volt, számuk egy év alatt 75-tel növekedett. Kiemelte: a Lidl 2015-ben 98 milliárd forintért vásárolt terméket magyar termelőktől, vállalkozásoktól, ezeket a magyarországi és európai hálózatában egyaránt értékesítette.

Szijjártó Péter hangsúlyozta: a Lidl fontos szerepet játszik a magyar borok promóciójában is, tavaly 11 millió palack magyar bort értékesített boltjaiban, ebből 4 milliót külföldön. Az idén pedig 132 magyar borász 700 borát mutatja be a magyar és az európai fogyasztóknak. A külgazdasági és külügyminiszter beszédében szólt arról, hogy Magyarország a biztonságot és a rendet képviseli az egyre rendetlenebb európai helyzetben. Kijelentette: Magyarországon a befektetések és az emberek biztonságban vannak.

Kép letöltéseFotó: Kovács Márton / KKM

Úgy vélte, a biztonság egyre fontosabb lesz a nemzetközi beruházásokért folyó versenyben, és ez a tényező versenyelőnyt jelent Magyarország számára. A biztonság feltétele annak is, hogy a magyar gazdaság tartani tudja a növekedési pályáját - tette hozzá Szijjártó Péter, és emlékeztetett arra, hogy huszonhat éve nem dolgoznak annyian Magyarországon, mint most. 2010-ben 1,8 millióan fizettek adót, mostanra pedig 4,3 millióan dolgoznak és fizetnek közterhet, 13 éves mélypontra, 5,5 százalékra csökkent a munkanélküliség - ismertette.

Jó hír a magyar kiskereskedelemnek, hogy áprilisig a bruttó átlagkeresetek 6 százalékkal, a nettó átlagkeresetek 7,8 százalékkal nőttek Magyarországon - fogalmazott. Kiemelte, hogy Magyarországon 34 hónapja folyamatosan bővül a kiskereskedelem, a forgalom növekedése európai átlag feletti.

Kép letöltéseFotó: Kovács Márton / KKM

Szijjártó Péter emlékeztetett arra, hogy a parlament jelentős áfacsökkentésről döntött, amely érinti az internethasználatot, az éttermi étkezést, emellett 5 százalékra mérséklődik a baromfihús, a tojás és a friss tej áfája. Mindez jelentősen javítja a kiskereskedelem gazdasági környezetét - mondta.

A miniszter szerint a magyar és a német gazdasági együttműködés a külgazdaság alapját jelenti, tavaly minden idők legmagasabb kereskedelmi forgalmát bonyolította le a két ország, az idén pedig az első négy hónapban 4 százalékkal bővült a magyar-német külkereskedelmi forgalom. Magyarország büszke arra, hogy a 6 ezer német vállalat 300 ezer magyar embert foglalkoztat itt, közülük 3800-at a Lidl alkalmaz - mondta Szijjártó Péter.

Kép letöltéseFotó: Kovács Márton / KKM

Grósz Jenő, a Lidl Magyarország igazgatósági elnöke kiemelte, hogy a cég 2004 óta van jelen Magyarországon, mostanra 164 üzlettel és három logisztikai központtal rendelkezik. Tavaly a Lidl 283 milliárd forint árbevételt ért el, több mint 50 milliárd forint adót és járulékot, illetve több mint 17 milliárd forint munkabért fizetett. Az idén a több mint 3800 munkavállalójuknak 20 százalékos bérfejlesztést adtak - ismertette.

A társaság 2013-ban elindította a magyar cégeknek a beszállítói programot, azóta 40 százalékkal, több mint 400-zal emelkedett a magyar beszállítók száma. Tavaly a magyar cégek 55 millió euró értékben vittek árut európai hálózatukba - mondta.

(MTI / KKM)