Megállapodást kötött Mexikóvárosban a magyar Eximbank és Latin-Amerika legjobban működő fejlesztési bankja, a mexikói Bancomext a magyar vállalatok mexikói beruházásainak támogatására, az Eximbank alkalmazottai továbbképzésben részesülnek a mexikói állami pénzintézetnél - tájékoztatta a Külgazdasági és Külügyminisztérium szerdán az MTI-t.

A megállapodás aláírásán mondott beszédében Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter felidézte: Magyarország öt évvel ezelőtt indította el a déli nyitás programját, amelynek révén egyebek mellett a latin-amerikai országokkal is szorosabbra szeretné fűzni együttműködését. Ennek a célkitűzésnek a sikerességét alátámasztja, hogy Mexikó vált Magyarország első számú kereskedelmi partnerévé egész Latin-Amerikában - közölte.

A kétoldalú kereskedelmi forgalmat egyelőre a magyar export húzza - folytatta a miniszter. A magyar áru- és szolgáltatásexport a tavalyi több mint egymilliárd dolláros forgalomból 877 millió dollárt tett ki. Budapestnek egyértelműen az a célja, hogy növeljék ezt a forgalmat.

Kép letöltéseFotó: KKM/Mitko Sztojcsev

Hozzátette, kifejezetten jó hír, hogy egyre több érdeklődő vállalat van. Fontos, hogy Magyarországnak legyenek referenciái és zászlóshajó-vállalatai - mint például a Richter és a Graphisoft -, amelyeket azután a kisebb cégek, az orvosiműszer-gyártók, az élelmiszeripari vállalatok, az autóipari beszállítók és a vízgazdálkodással foglalkozó cégek követni tudnak - mondta a miniszter.

Kép letöltéseFotó: KKM/Mitko Sztojcsev

A Richter Latin-Amerikából származó bevétele tavaly meghaladta a 30 millió eurót. A mexikói Nemak vállalat magyarországi gyára - amely a magyar kormánnyal stratégiai partnerségi megállapodást kötött - a világ szinte minden nagy autóipari vállalatát kiszolgálja - sorolta Szijjártó Péter.

"Mivel nagyon nagy a földrajzi távolság a két ország között, fontos, hogy segítsük vállalatainkat, adjunk nekik inspirációt és hátországot az együttműködéshez" - hangsúlyozta. A magyar kormány ezért 620 millió dolláros hitelkeretet nyitott a magyar cégek mexikói tevékenységének segítésére, a magyar-mexikói vállalatközi együttműködés finanszírozására az Eximbanknál - erősítette meg a külgazdasági és külügyminiszter.

"Azt gondolom, hogy ez a következő lépése a magyar-mexikói gazdasági kapcsolatok új dimenzióba léptetésének azaz, hogy nemcsak kereskedünk egymással, hogy nemcsak mi adunk el itt, nemcsak önök ruháznak be nálunk, hanem magyar vállalatok is beruháznak majd itt. Ehhez azonban a Bancomext támogatása, az általa nyújtandó továbbképzés elengedhetetlen lesz" - mondta beszédében a miniszter.

Közölte, Magyarország azokra a területekre összpontosít a nemzetközi gazdasági együttműködésben, ahol nem a mennyiség számít, hanem a szakértelem. Az élelmiszeripar és a mezőgazdaság is kulcsterületek. Magyarország az alaptörvényben rögzítette a mezőgazdaság és az élelmiszeripar mentességét a genetikailag módosított élelmiszerektől - emlékeztetett.

Szijjártó Péter nagy jelentőségűnek mondta azt a frissen megkötött együttműködési megállapodást, amelyet Nemzeti Agrárkutatási és Innovációs Központ Halászati Kutatóintézete egy mexikói partnerrel kötött. Kifejezte abbéli reményét, hogy ez a technológiai transzferen és know-how-n alapuló együttműködés a földrajzi távolság ellenére sikeres és mindkét fél számára előnyös lesz.

Magyarországon a mezőgazdaság hét százalékát adja a bruttó hazai terméknek, de ha ehhez hozzáadják a mezőgazdasági tudományos kutatásokra fordított összegeket, az ott fölhalmozott know-how-kat és technológiákat, az élelmiszer-feldolgozóipart és a mezőgazdasági gépipart, akkor már 16-17 százalékát adja az ország GDP-jének, ami nagyon jelentős arány - mondta.

A miniszter végezetül leszögezte: "Mi a szabadkereskedelem hívei és támogatói vagyunk. Az gondoljuk, hogy minél szabadabb a világkereskedelem, annál inkább ki tudjuk aknázni annak lehetőségeit, ezért a mexikói gazdasági szereplők számíthatnak ránk, amikor arról van szó, hogy modernizáljuk az Európai Unió és Mexikó közötti globális együttműködési megállapodást".

(MTI)