Továbbra sem tudni arról, hogy lenne magyar érintettje a péntek délelőtti londoni terrortámadásnak - mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter sajtótájékoztatón, Budapesten.

A tárcavezető emlékeztetett: reggel két jelentős nyugat-európai fővárosában is terrorcselekmény történt, Párizsban egy katonára támadtak, Londonban pedig a hatóságok szerint terrorcselekmény történt, a támadásnak az eddigi hírek alapján 18 sérültje van, egyikük sincs életveszélyes állapotban.

Kiemelte: magyar érintettről továbbra sem tudni, a nagykövetségre és a konzulátusra egy hívás sem érkezett bajba került magyartól vagy hozzátartozótól.

Szijjártó Péter kijelentette: Magyarország szolidaritásáról biztosítja Nagy-Britanniát és Franciaországot. Az, hogy újabb terrorcselekmények fordultak elő, szükségessé teszi azt kérdést, valóban helyes-e, hogy még mindig nem a biztonság megteremtése, helyreállítása áll az európai politikák középpontjában, nem a biztonság a vezérgondolat az illegális bevándorlásról folytatott vitákban - mutatott rá.

A külügyminiszter hangsúlyozta: az európai politikai vezetők kötelessége lenne végre visszaadni Európának és az európai embereknek a biztonságot, ez lenne a felelősségük, ahelyett, hogy továbbra is az illegális bevándorlás mellett sorakoztatnak fel "általában hamis érveket".

Pénteken terrorcselekmény történt a londoni metróban, a District Line metróvonal délnyugati elágazásának Parsons Green nevű állomásánál. Egy szerelvényen szemtanúk beszámolói szerint kisebb robbanás volt a reggeli csúcsforgalom idején.

Péntek reggel katonára támadt egy késsel felfegyverzett férfi Párizs központjában, az ügyben a párizsi ügyészség terrorelhárítási részlege nyomozást indított.

(MTI)