A külpolitika orientációja a jövőben is változatlan marad, és a Magyarországot érő támadásokra ugyanolyan határozottan reagálunk, mint eddig - mondta SzijjártóPéter külgazdasági és külügyminiszter éves meghallgatásán, az Országgyűlés gazdasági és külügyi bizottságának együttes ülésén.

A tárcavezető beszámolójában kiemelte: Magyarországot elsősorban a bevándorlási válság miatt érték támadások, de ebben a kérdésben az álláspontja változatlan, a bevándorlás nem válasz az EU-t érő kihívásokra.

Kép letöltéseFotó: Soós Lajos/MTI

Míg korábban többen Magyarország elszigetelődésétől tartottak, idén 90 külügyminiszterrel folyt megbeszélés, és az ország pozíciót nyert az ENSZ Emberi Jogi Tanácsában - közölte.

Szijjártó Péter hangsúlyozta: arról is vita volt, hogy érdemes-e a külpolitikát úgy átalakítani, hogy a gazdasági siker kerüljön a középpontba, de úgy tűnik, a tavalyi év után idén is jó eséllyel rekordot dönt az export, a külkereskedelmi többlet és a kereskedelmi forgalom.

Kifejtette: rendkívüli időket élünk, olyan változások történnek a világgazdaságban és a világpolitikában, hogy újabb tabuk és dogmák dőlnek meg, ezt bizonyítja a Brexitről született döntés, az amerikai elnökválasztás, az osztrák elnökválasztás körüli "hercehurcák", továbbá azok a súlyos kihívások, amelyekkel az EU-nak még mindig szembe kell néznie.

A külgazdaságról beszélve elmondta: 2015-ben minden külgazdasági mutatószám tekintetében rekordot értek el, és az idei év első 9 havi számai alapján újra megdőlhetnek a rekordok. Az export 79 százaléka az EU, 13 százaléka a keleti nyitás országaiba irányul - közölte.

A külügyminiszter úgy vélte, nem maguktól születnek a rekordok, hanem kőkeményen tenni kell értük, a beruházásokért és az exportlehetőségekért is nagy küzdelem folyik. Az ebben a versenyben tett lépések között említette az Eximbank hiteleit, az intézmény nyújtotta lehetőségekkel eddig 1094 vállalat élt. Elmondta, hogy míg tavaly 66 beruházás érkezett a Nemzeti Befektetési Ügynökségen keresztül, idén eddig 68, és míg e beruházások révén tavaly 13 ezer munkahely jött létre, idén 17 ezer.

Kép letöltéseFotó: Soós Lajos/MTI

Megjegyezte: eddig 72 stratégiai partnere van a kormánynak, e vállalatok összesen 165 ezer embert foglalkoztatnak.

Szijjártó Péter kitért a befektetésösztönző rendszer megújításának szükségességére, jelezve, külön támogatási program indul kutatás-fejlesztés célú beruházások támogatására.

Kiemelte: azt is sikerült bebizonyítani, hogy nem kell választani a fizetések emelése és az ország versenyképességének javítása között, nem egyszerű, de nem lehetetlen a vállalati adóterhek folyamatos csökkentésével teremteni lehetőséget a fizetések növelésére.

A tárcavezető a külpolitikára áttérve a bevándorlással kapcsolatban kifejtette: az ellenőrizetlen és szabálytalan migráció kifejezetten negatív hatással van a világra és Európára. Magyarország megvédi a határait és segít minden országnak, amely hasonlóan tesz - jelentette ki. Hozzátette: Magyarország tiszteletre méltó teljesítményt nyújt a humanitárius segítségnyújtás és a válság okainak kezelése tekintetében, így például katonákat küld az Iszlám Állam elleni harcba.

Kép letöltéseFotó: Soós Lajos/MTI

Az EU jövőjét illetően azt mondta: a Brexit nem az oka, hanem az eredménye az EU jelenlegi politikájának, megbukott az a koncepció, amely szerint minél gyengébbek a tagállamok, annál erősebb az EU. Kifogásolta azt is, ahogy az EU Ukrajnával bánik, továbbá szorgalmazta az uniós bővítés folytatását.

Szijjártó Péter az amerikai elnökválasztás eredményével kapcsolatban közölte: Donald Trump győzelme kifejezetten nagyszerű hír Magyarország és a világ szempontjából is, jó, hogy a demokráciaexport innentől kezdve nem lesz az amerikai külpolitika középpontjában. Most megindulhat a kétoldalú politikai kapcsolatok javulása - fűzte hozzá.

A külügyminiszter Ghaith Pharaon szaúdi üzletember vízumkérelméről is beszélt. Mint mondta, az előírt jogszabályoknak megfelelően történt a vízumkiadás, miután befogadták a kérelmet, sem a nemzeti, sem az európai rendszerek nem jeleztek korlátozó találatot. Németország kért konzultációt, majd azt jelezte, hogy kiadható a vízum - közölte.

(MTI)