Nem védekeznünk kell, hanem felkészülnünk az új korra - jelentette ki Szijjártó Péter csütörtökön a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) párizsi, digitális innovációval foglalkozó miniszteri értekezletén.

A magyar külgazdasági és külügyminiszter felszólalásában kitért arra, hogy hatalmas globális változás zajlik a világban és az új technológiák alkalmazása minden nemzetgazdaságban a siker előfeltétele. Fokozottan érvényes ez az olyan kis országokra, amelyeknek nincsenek jelentős természeti kincsei, erőforrásai - folytatta.

Kép letöltéseFotó: KKM/Burger Zsolt

A kormányok felelősségének hangsúlyozása közben elsődleges feladatként az oktatási rendszerek korszerűsítését említette mind a középiskolákra, mind a felsőoktatásra vonatkozón, hogy a diákok olyan képességek és tudás birtokában legyenek, amellyel versenyképesek lehetnek a munkaerőpiacon.

Szijjártó Péter megjegyezte, hogy a bonyolultabb tudás révén emelkednek a munkabérek, és ez a folyamat már zajlik Magyarországon.  Hangsúlyozta, hogy a kormányok feladata kordában tartani a munkaerőköltséget, vagyis a  munkára rakodó adóterheket kell kordában tartani, mert különben gyengül az adott ország versenyképessége és kevésbé lesz vonzó a befektetőknek.

Kitért arra, hogy folyamatosan könnyíteni kell a magas hozzáadott értékű termékeket gyártó, fejlett technológiákat bevezető cégek adóterhét, aminek révén a vállalatok pénzt takaríthatnak meg, abból pedig fejlett, digitális technológiájú beruházásokat eszközölhetnek. Megjegyezte, hogy a közép-kelet-európai országok jó példával járnak elöl alacsony adóikkal.

Szijjártó Péter kifejtette, hogy a kormányoknak immár nem annyira új munkahelyek teremtését kell ösztönözniük, hanem a meglévőket fejleszteni, mivel a digitalizáció, a robottechnika, az automatizálás óhatatlanul kevesebb munkaerőt igényel, viszont képzettebbet. Éppen ezért a magyar kormány támogatja a vállalatok belső munkaerő-továbbképzési tevékenységét, tanfolyamait, hogy olyan dolgozóik legyenek, akik képesek megbirkózni az új kor kihívásaival - mondta a magyar külgazdasági és külügyminiszter.

(MTI)