Németország eddig is nagymértékben hozzájárult ahhoz, hogy a közép-európai országok az európai átlagnál jobb gazdasági teljesítményt nyújtsanak, a jövőben pedig Németország és a visegrádi négyek együttműködése az európai növekedés motorja lesz - jelentette ki Szijjártó Péter.

Németország eddig is nagymértékben hozzájárult ahhoz, hogy a közép-európai országok az európai átlagnál jobb gazdasági teljesítményt nyújtsanak, a jövőben pedig Németország és a visegrádi négyek együttműködése az európai növekedés motorja lesz - jelentette ki Szijjártó Péter hétfőn Pozsonyban a visegrádi négyek külügyminisztereinek kibővített - a német diplomácia vezetőjének részvételével tartott - pozsonyi találkozója után.

A magyar diplomácia vezetője az újságírókat tájékoztatta arról, hogy a találkozón az együttműködési lehetőségek, az energiabiztonság megteremtése, az ukrajnai helyzet, valamint a keleti partnerséget és a Nyugat-Balkánt érintő kérdések kerültek terítékre. A térség energiabiztonságának megteremtésével összefüggésben a külgazdasági és külügyminiszter Európa közreműködését nagyon fontosnak, az észak-déli gázfolyosó kiépítését pedig elkerülhetetlennek nevezte.

Kép letöltéseFotó: Burger Zsolt/KKM

"Az energiabiztonság javítása a térségünkben egy európai kérdés és európai felelősség" - szögezte le Szijjártó, hozzátéve: a térségben akkor lehet majd csak energiabiztonságról beszélni, ha elkészültek azok a nagy infrastrukturális beruházások, amelyek lehetővé teszik hogy versenyképes áron és mennyiségben szerezhessenek be a régió országai energiahordozókat. Ennek egyik feltétele az észak-déli gázfolyosó kiépítése, amiből Európának is ki kell vennie a részét. "Ukrajnával kapcsolatban világossá tettük, hogy az egyedüli elfogadható megoldás a békés megoldás" - mondta a külgazdasági és külügyminiszter.

Rámutatott: örömmel fogadták az EBESZ- misszió mandátumának meghosszabbítását, s létszámának megduplázását. Hozzátette: Magyarország kész arra, hogy továbbra is részt vegyen a misszióban, és fenntartsa megfigyelőinek jelenlegi - ötödik legmagasabb - arányát is. Szijjártó a Nyugat-Balkán kérdéskörével összefüggésben azt mondta: minden résztvevő pozitívan értékelte a szerb integráció előrehaladását. Szijjártó Péter az ötoldalú tárgyalások után Miroslav Lajcák szlovák külügyminiszterrel kétoldalú találkozót is tartott.

Kép letöltéseFotó: Burger Zsolt/KKM

Frank-Walter Steinmeier német külügyminiszter a találkozót követő közös sajtótájékoztatón az ukrajnai helyzettel és a minszki megállapodás betartásáról is beszélt. Ez utóbbival kapcsolatban azt mondta: a minszki megállapodás nem tökéletes, de sokáig más ilyen jellegű megegyezés nem lesz, s így az abban foglaltak teljesítéséhez kell megnyitni az utat, mert az ukrajnai konfliktust csak békés úton lehet megoldani.

Hozzáfűzte: a téma kapcsán szerdán Párizsban magas szintű egyeztetésre kerül sor a normandiai négyek között. Steinmeier újságírói kérdésre válaszolva a görög adósság rendezéséről is szólt. Úgy vélekedett: csökkenteni kell a téma kapcsán a felek között jelenleg fennálló feszültséget, meg kell találni annak módját, hogy a párbeszéd hangneme megváltozzék, ugyanakkor a helyzet rendezéséhez elengedhetetlen, hogy görög részről komoly javaslatokkal álljanak elő, de emellett a korábban tett ígéreteket is teljesítsék.

Miroslav Lajcák szlovák külügyminiszter szerint a hétfői találkozó ismételten bizonyította a visegrádi együttműködés fontosságát, cáfolva azokat a véleményeket, hogy az együttműködés szerepe csökken. "A V4-es nagyon is aktív és produktív" - fogalmazott a szlovák külügyminiszter.

(MTI)