A magyar gazdaság olyan mértékben nyitott, hogy az export nagymértékben meghatározó, ezért örömteli, hogy a legfrissebb adatok szerint tovább javul a külkereskedelem teljesítménye - jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken Budapesten.

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) pénteken közölte: januárban az export euróban számított értéke 14,3, az importé 15,1 százalékkal nőtt az előző év azonos időszakához képest. A külkereskedelmi többlet 658 millió euró volt, 42 millió euróval több az egy évvel korábbinál.

Szijjártó Péter erre reagálva, egy más témában tartott sajtótájékoztatón, elmondta: 2015 után 2016-ban is rekordot döntött a magyar export, és mostani számok alapján januárban 14 százalékkal növekedett, így az idei év még jobban kezdődött, mint a tavalyi.

Úgy látja, a magyar gazdaság növekedését az export továbbra is alátámasztja. Ugyancsak lényeges, hogy az export a magyar cégek bevétele, amely technológiai fejlesztéseket tesz lehetővé, valamint újabb munkahelyek létrehozásában segíti a magyar vállalatokat - vélekedett a miniszter.

(MTI)