Stratégiai együttműködési megállapodást kötött a kormány és az amerikai Exxonmobil, a megegyezést Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter, valamint Romke Noordhuis ügyvezető igazgató írta alá pénteken Budapesten.

Az aláírást követően a miniszter kiemelte, hogy az ExxonMobil fontos szerepet fog játszani Magyarország jövőjének alakításában, hiszen segíthet a jól képzett magyar munkaerő itthoni boldogulásában, gázipari tevékenységével pedig az energiaellátás biztonságát erősítheti.

A cég egy jelentős Fekete-tengeri gázmező kitermelési jogát megszerezve lehetőséget biztosít arra, hogy Magyarország 2022-től Romániából is vásároljon gázt, amennyiben a szomszédos ország is teljesíti az erre vállalt kötelezettségeit - tette hozzá.

Kép letöltése

Kérdésre válaszolva Szijjártó Péter felidézte, hogy a Fekete-tenger alól kitermelt gáz szállítására a román fél 4,4 milliárd köbméter éves kapacitású interkonnektor létrehozását vállalta, ennek kapacitását 2037-ig két magyar vállalat kötötte le. Magyarország éves földgázfogyasztása megközelíti a 10 milliárd köbmétert, ennek 85 százalékát külföldről kell beszerezni, a Romániából érkező gáz tehát a magyar szükséglet felét fedezheti - tette hozzá.

Hangsúlyozta, hogy az ExxonMobil több mint 1600 munkavállalót foglalkoztató budapesti központja egyre bonyolultabb, nagyobb hozzáadott értéket igénylő feladatokat lát el, a cég afrikai, közel-keleti és európai vállalatai számára biztosít informatikai, kontrolling, könyvelési és adóügyi szolgáltatásokat.

Kép letöltése

Szijjártó Péter megjegyezte, hogy már 77 céggel kötöttek stratégiai megállapodást, amelyek összesen 175 ezer embert foglalkoztatnak Magyarországon, a szerződéskötéseket követően 20 ezer munkavállalót vettek föl és 5 százalékkal emelték a belföldi beszállítók arányát.

Az amerikai vállalatokkal és befektetőkkel létrehozott együttműködést sikertörténetnek nevezte, hiszen - mint mondta - az Egyesült Államokból érkező cégek 100 ezer embert foglalkoztatnak Magyarországon és a második legtöbb befektetést hozzák.

Kép letöltése

Romke Noordhuis kijelentette, hogy az Exxonmobil budapesti szolgáltatási központjának vezetőjeként magyarországi tevékenységük bővítésével számol a következő években. Hozzátette, hogy a magyar szakemberek felkészültek, együttműködők és azonosulnak a vállalat értékeivel.

Kiemelte a magyar főváros jelentőségét a vállalat globális hálózatában és hozzátette, hogy a stratégiai megállapodás erősíti az Exxonmobil elkötelezettségét Magyarország iránt. Az Exxonmobil továbbra is részt vesz képzési programokban és folytatja a magyarországi egyetemekkel kialakított együttműködéseit, jótékonysági felajánlásait - közölte.

A ExxonMobil világszerte több mint 70 ezer munkavállalót foglalkoztat, globális árbevétele tavaly elérte a 245 milliárd dollárt.

(MTI)