Új, 100 millió euró keretösszegű beruházási hitelszerződést írt alá az MVM Magyar Villamos Művek Zrt. az Európai Beruházási Bankkal (EIB) pénteken Budapesten.

A hitel célja a magyar energetikai rendszer kulcsfontosságú elemeihez kapcsolódó 22 kiemelt beruházás finanszírozása - mondta el Baji Csaba, az MVM elnök-vezérigazgatója.

Az MVM Csoport az uniós hitel felhasználásával 53 milliárd forintos infrastruktúra-fejlesztést valósít meg. A dokumentum aláírása előtt Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter hangsúlyozta, hogy a gazdasági növekedés tartósságához elengedhetetlen a versenyképes energia és az energiabiztonság.

Kép letöltéseFotó: Kovács Márton/KKM

A mindenkori magyar kormány kötelessége úgy garantálni Magyarország energiabiztonságát, hogy a versenyképesség és a fenntarthatóság szempontjait is érvényesíteni tudja - fogalmazott a miniszter.

Szijjártó Péter közölte: a kormány az elmúlt időszakban ennek megfelelő döntéseket hozott, például akkor, amikor úgy határozott, hogy a paksi atomerőmű kapacitását fejleszti, illetve hosszú távon fenntartja. Ez a magyar gazdaságtörténet egyik legnagyobb volumenű beruházása lesz, amelynek megvalósításával biztonságos és olcsó energia kerül a fogyasztókhoz - emelte ki.

Kép letöltéseFotó: Kovács Márton/KKM

A miniszter kitért arra is: Magyarország, valamint Közép-Európa számára rossz hír, hogy nem épül meg a Déli Áramlat gázvezeték. Most új megoldások után kell nézni, a két legfontosabb lehetőség a Törökországon keresztül érkező orosz gáz és az azerbajdzsáni gáz - hangsúlyozta.

Szijjártó Péter utalt arra, hogy együttműködést kell kialakítani azokkal az országokkal, amelyek azoknak az útvonalaknak mentén fekszenek, ahol Dél-Kelet-Európából Közép-Európába lehet gázt szállítani. Hozzátette: ezek a tárgyalások megkezdődtek.

A miniszter kiemelte: a jelenlegi helyzet különösen felértékeli az észak-déli irányú együttműködést ebben a térségben. Magyarország és Szlovákia gázvezeték-rendszereinek összekötése már megtörtént, az interkonnektor a jövő év elején kereskedelmi forgalomba áll - hívta fel a figyelmet.

Kép letöltéseFotó: Kovács Márton/KKM

Az Európai Bizottság most tárgyalja azt a beruházás-ösztönzési akciótervet, amellyel mintegy 315 milliárd eurónyi forrást kíván mobilizálni. Magyarországnak és Közép-Európának az az érdeke, hogy ebben a csomagban méltó helyen szerepeljenek azok az energetikai beruházások, amelyek a térség energiabiztonságát növelni tudják - jelentette ki Szijjártó Péter.

Hangsúlyozta azt is, hogy az MVM Csoportnak különösen fontos szerepe van Magyarország energiabiztonsága szempontjából, és fontos szerepet szán a kormány a társaságnak a magyar külgazdasági stratégia végrehajtásában.

Baji Csaba, az MVM elnök-vezérigazgatója a hitelszerződésről szólva elmondta: a hitelt az MVM Csoport 18 hazai átvitelihálózat-fejlesztési és 4 földgáztároló-felújítási projektre használja fel.

A Mavir Zrt. által megvalósítandó beruházások során az ország különböző régióiban található alállomások felújítását, létesítését és egyéb fejlesztéseket végeznek el, a többi projekt nagyfeszültségű átviteli hálózati fejlesztéseket foglal magában.

A Magyar Földgáztároló Zrt. élettartam-növelő, kútfelújítási munkákat hajt végre, illetve olyan beruházásokat is indít, amelyek jelentősen fejlesztik a tárolói rugalmasságot.

Baranyay László, az EIB alelnöke felhívta a figyelmet: ez a második megállapodás a bank és az MVM Zrt. között. A hitel hozzájárul a magyar energetikai infrastruktúra legfontosabb elemeinek bővítéséhez, fejlesztéséhez és megbízhatóságának növeléséhez - mondta.

(MTI)