Magyarország számára Szerbia az első számú gazdasági, kereskedelmi partner a nyugat-balkáni térségben, tavaly a magyar-szerb kereskedelmi forgalom 4 százalékkal bővült, elérve az 1,8 milliárd eurót - mondta Szijjártó Péter.

Hangsúlyozta: a két ország politikai és gazdasági kapcsolata soha nem volt olyan jó, mint most, Magyarország támogatja Szerbia európai uniós integrációs törekvéseit, ez magyar gazdasági, egyben régióbiztonsági érdek.

Snezana Bogosavljevic-Boskovic szerb mezőgazdasági és környezetvédelmi miniszter kiemelte: a gazdasági vegyes bizottsági ülésen egyetértésre jutottak a megtárgyalt témákban, szándékuk mélyíteni és fejleszteni a két ország közötti gazdasági kapcsolatokat.

Kép letöltéseA két ország politikai és gazdasági kapcsolata soha nem volt olyan jó, mint most, Magyarország támogatja Szerbia európai uniós integrációs törekvéseit Fotó: Kovács Márton/KKM

Szijjártó Péter elismeréssel szólt a magyar nemzeti közösség érdekében tett szerb kormányzati intézkedésekről, kijelentette, a Szerbia vajdasági területén élő magyar nemzeti közösség összekötő kapocs a két ország között.

A külgazdasági miniszter kitért arra, hogy a két ország gazdasági kapcsolatainak fejlesztésre az Eximbanknál 61 millió euró hitelkeret áll rendelkezésre a magyar-szerb vállalatközi együttműködésre. Elmondása szerint a kormány támogatja a magyar vállalatok  érvényesülését a szerb piacon, az Eximbank ennek érdekében képviseletet nyitott Belgrádban, továbbá kereskedőházi irodák működnek Belgrádban, Szabadkán, Újvidéken, a szabadkai főkonzulátuson pedig megkezdte munkáját a külgazdasági attasé.

Kép letöltéseA két ország gazdasági kapcsolatainak fejlesztésre az Eximbanknál 61 millió euró hitelkeret áll rendelkezésre a magyar-szerb vállalatközi együttműködésre Fotó: Kovács Márton/KKM

A külgazdasági miniszter kiemelte: a Nyugat-Balkán és Közép-Európa számára gazdasági és nemzetbiztonsági szempontból létérdek, hogy az észak-déli infrastruktúrák fejlődjenek. A Budapest-Belgrád vasútvonal fejlesztésének előkészítése folytatódik, a kormány benyújtotta az Európai Bizottságnak az erről szóló magyar-kínai kormányközi megállapodást. Március végén beterjesztik a parlamentnek ratifikációra, és remények szerint a hétfői magyar-kínai gazdasági vegyes bizottság ülésén a finanszírozás kérdésében is előre tudnak lépni.

A magyar-szerb vegyes bizottsági ülésen megállapodtak két új  - Bácsszentgyörgy és Haraszti, illetve Kübekháza és Rábé közötti - határátkelő megnyitásáról, illetve meghosszabbítják az üzemelő határátkelők nyitva tartását. A Szeged-Szabadka-Baja vasútvonal tervezésének első fázisa lezárult, megvan az engedélyes terv, a fejlesztés második fázisa után remélhetően minél előbb újra indul ezen a szakaszon is a vasúti közlekedés - mondta Szijjártó Péter.

Kép letöltéseFotó: Kovács Márton/KKM

Az energetika területén abban állapodtak meg, hogy magyar részről a Mol szerepvállalásával felkutatják, és ha lehet kitermelik a határ menti szénhidrogén-készletet. Továbbá az MVM belép az induló szerb energiatőzsdére, a szerb energiafüggőség csökkentése érdekében pedig a nemzetközi jogszabályok adta kereteken belül lehetőséget biztosítanak Szerbiának, hogy a magyar tározókat használja stratégiai gáztározásra - ismertette a külgazdasági miniszter. Hozzátette: a felkészülés hatékonyabbá tételére összekötik az árvíz-előrejelzési rendszereket.

Snezana Bogosavljevic-Boskovic méltatta, hogy gyakoriak a magas szintű találkozók a két ország vezetői, miniszterei között, és ez pozitívan hat a gazdasági kapcsolatokra.

A szerb miniszter hangsúlyozta: fontos ösztönözni a cégeket, hogy kölcsönösen fektessenek be, és hálásan tekintenek azokra a magyar cégekre, amelyek az utóbbi években több mint 470 ezer eurót fektettek be a szerb gazdaságban.

Snezana Bogosavljevic-Boskovic rámutatott, a mezőgazdaság és élelmiszeripar területén meglévő jó együttműködés eredménye, hogy az agrártermékek aránya nőtt a kereskedelmi cserében, és lehetőséget látott arra, hogy ezekkel a termékekkel közösen lépjenek ki nemzetközi piacokra.

Kérdésre válaszolva Szijjártó Péter elmondta, hogy a Budapest-Belgrád vasútvonal beruházás kivitelezéséről a kormányközi megállapodást aláírták, a MÁV folyamatosan készíti elő a projektet, a szerb partnerekkel megállapodott a határátmenetről. A további ütemtervet az határozza meg, hogy a kínai kormánnyal meg tudnak-e állapodni a finanszírozás részletkérdéseiről, a kínai hitel kamatáról. Magyarország csak olyan hitelkamatot fogad el, amely a magyar vállalati részvétel arányával együtt a magyar gazdaságnak pozitív megtérülést hoz - szögezte le a külgazdasági miniszter.

A sajtótájékoztatón Szijjártó Péter és Snezana Bogosavljevic-Boskovic aláírta a magyar-szerb gazdasági  vegyes bizottsági ülés jegyzőkönyvét.

Lepsényi István, a Nemzetgazdasági Minisztérium államtitkára és Ferenc Vicko szerb egészségügyi államtitkár szándéknyilatkozatot írt alá egészségipari és gyógyszeripar együttműködés fejlesztésére.

(MTI)