Számunkra a szolidaritás azt jelenti, hogy megvédjük a határainkat - hangsúlyozta Szijjártó Péter külügyminiszter a Der Standard című osztrák lap hétfői számában megjelenő interjújában, amelyben kitért arra is, hogy Magyarország számára a határok védelme a legkiemeltebb feladatok közé tartozik.

A tárcavezető szerint az osztrák kancellár kritikája nem egészen érthető, hiszen egyrészről figyelmeztette Magyarországot, hogy regisztrálja és ne engedje át a menekülteket Ausztriába, másrészről a magyar-szerb határon álló kerítés építését bírálta. El kell dönteni, hogy mit akarunk: védeni a határokat, vagy mindenkit átengedni? - tette fel a kérdést a tárcavezető.

Elmondta: a kerítés azzal a céllal épült, hogy a migránsokat a törvényes határátkelőkhöz irányítsa. Tájékoztatása szerint jelenleg azon dolgoznak, hogy a magyar-szerb határon létesüljön három tranzitzóna, ahol az emberek benyújthatják menedékkérelmüket, amelyet gyorsan és egyenként bírálnak majd el. Aki megkapja a menekültstátust, az beutazhat Magyarországra, akinek azonban elutasítják a kérelmét, annak el kell hagynia a tranzitzónát Szerbia irányába - mondta a miniszter.

Szijjártó kifejtette: a magyar-szerb határon lévő kerítés megépítésére azért volt szükség, hogy az unió külső határait megvédjék. Kitért arra is, hogy kiemelt fontosságú az illegális határátlépések megakadályozása.

A tárcavezető elmondta: korábban a menekültek együttműködőek voltak, azonban a vitatható németországi bejelentést, miszerint a szíriai menedékkérők esetében Németország felfüggeszti a dublini rendeletet, meghívásként értékelték, és már kevésbé kooperatívak.

„Amit most átélünk” az egy migrációs válság, a modern kor népvándorlása - jelentette ki a tárcavezető.

Idén 167 ezer illegális bevándorló érkezett Magyarországra, 99 százalékuk Szerbián át érkezik és mintegy 150 ezer ember nyújtott be menedékkérelmet az országban - mondta a tárcavezető és rámutatott: azonban az a gond, hogy csaknem mindegyikük elhagyta az országot még azelőtt, hogy az eljárás megkezdődött volna. Becslése szerint átlagosan a kérelmet benyújtók kilenc százaléka kap menekültstátust Magyarországon.

(MTI)