Az Észak-atlanti Tanács (NATO) külügyminisztereinek találkozóján vesz részt Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden - közölte a tárca hétfőn az MTI-vel.

A közlemény szerint a külügyminiszterek munkaülésen vitatják meg a szövetség walesi csúcsértekezletén hozott döntéseket, különös tekintettel a tagállamok biztonságát erősítő Készenléti Akcióterv (Readiness Action Plan) végrehajtásának helyzetére.

Szijjártó Péter emellett egyeztet a NATO-Ukrajna Bizottság ülésén, valamint az afganisztáni Eltökélt Támogatás (Resolute Support) művelethez hozzájáruló partnerekkel kiegészített külügyminiszteri munkaülésen - tették hozzá.

A NATO-csúcs után, szerdán a miniszter az Iszlám Állam nevű szervezet elleni nemzetközi koalícióban résztvevő országok találkozóján képviseli Magyarországot, a tanácskozást John Kerry amerikai külügyminiszter vezeti majd - tudatták.

Szijjártó Péter emellett négyszemközt tárgyal majd Gunnar Bragi Sveinsson izlandi külügyminiszterrel, Pavlo Klimkin ukrán külügyminiszterrel, valamint a koszovói kollégájával, Enver Hoxhaj-jal - áll a tárca közleményében.

(MTI)