Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a magyar védelmi fejlesztésekről tájékoztatta Rose Gottemoeller NATO-főtitkárhelyettest Budapesten - közölte a tárca kedden az MTI-vel.

A Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) közleményében hangsúlyozták: Szijjártó Péter beszámolt tárgyalópartnerének arról, hogy Magyarországon átfogó haderőfejlesztés zajlik, amely nemcsak az ország biztonságát, hanem a NATO megerősítését is szolgálja.

A tárcavezető megerősítette, hogy Magyarország továbbra is erején felül vesz részt a NATO-műveletekben, ennek jegyében hetvennel növeli koszovói kontingense létszámát, negyven katonával pedig a hozzájárulását az afganisztáni misszióhoz.

Emellett Magyarország az idén négy hónapon keresztül részt vesz a balti államok légvédelmében.

Végezetül Szijjártó Péter jelezte a szövetség főtitkárhelyettesének, hogy "Magyarország semmilyen geopolitikai vonatkozásban nem fogja feláldozni a kárpátaljai magyar közösséget, és elvárja Ukrajnától, hogy tartsa tiszteletben az ott élő magyarok jogait" - áll a KKM közleményében.

Rose Gottemoeller Budapesten részt vett a KKM szervezésében hétfőn kezdődött nagyköveti értekezleten, továbbá tárgyalt Benkő Tibor honvédelmi miniszterrel is.

(MTI)