Szingapúri vállalatok magyarországi beruházásairól és magyar cégek szingapúri befektetéseiről tárgyalt szerdán Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a délkelet-ázsiai országban, ahol több konkrét befektetésről, így egy új, Miskolcon létesítendő gyár építéséről született megállapodás.

Szijjártó Péter az MTI-nek telefonon elmondta, hogy tárgyalt Szingapúrban Kasivisvanathan Shanmugam külügy- és igazságügyi miniszterrel, és találkozott a legnagyobb szingapúri vállalatok vezetőivel.

A miniszter felhívta a figyelmet arra, hogy Szingapúr a világ második legversenyképesebb gazdasága és legmeghatározóbb kereskedelmi, pénzügyi és kutatásfejlesztési központja, ráadásul a világ egyik legnyitottabb gazdaságával rendelkezik, amely a nagy tudásigényű és nagy hozzáadott értéket képviselő iparágakra építi a sikerét. Ez a magyar vállalatok számára megnyitja az export lehetőségét a szingapúri piacra, elsősorban a prémium élelmiszerek és borok, a szoftverfejlesztés, az egészség- és szépségipar területén - mondta a tárcavezető.

Kép letöltéseFotó: KKM

Szijjártó Péter felhívta a figyelmet arra, hogy a délkelet-ázsiai országok közösségén belül Szingapúr már most is Magyarország legfontosabb partnere, a kereskedelmi forgalom értéke tavaly 220 millió dollárt ért el. Annak érdekében, hogy a magyar vállalatok sikeresek legyenek a szingapúri piacon, a  Magyar Export-Import Bank Zrt. (Eximbank) megnyitott egy 600 millió dolláros hitelkeretet, amelyből magyar és szingapúri vállalatok együttműködését fogják finanszírozni.

Szijjártó Péter elmondta, hogy Magyarország továbbra is elkötelezetten támogatja az Európai Unió és Szingapúr közötti szabadkereskedelmi megállapodás mielőbbi aláírását. Látogatása idején megállapodtak a kettős adóztatás elkerüléséről szóló kétoldalú egyezmény felülvizsgálatáról.
A miniszter látogatásán megállapodás született arról, hogy a Patec Automotive szingapúri autóipari beszállító vállalat a jelenleg Kínában lévő gyártási tevékenységét folyamatosan áttelepíti Magyarországra, és ennek első lépéseként - ötmillió eurós beruházás keretében - új gyárat épít Miskolcon, ahol első ütemben kétszáz új munkahelyet teremt.
Szijjártó Péter részt vett a szingapúri üzleti szövetség rendezvényén, amelynek végén a Magyar Kereskedőház magyar borok szingapúri exportjáról írt alá megállapodást.

Kép letöltéseFotó: KKM

A magyar miniszter szerint gazdasági sikernek tekinthető, hogy a mobilfizetési és kereskedelmi szolgáltatásokat kínáló Cellum vállalat létrehozta Szingapúrban ázsiai-csendes-óceáni térségbeli központját, és az elkövetkezendő években négymillió eurót fektet be, hogy a százszázalékos magyar mérnöki innováció keretében megvalósuló mobilfizetési szolgáltatások ott is teret tudjanak hódítani. Szijjártó Péter felhívta a figyelmet arra, hogy Kóka János volt gazdasági miniszter érdekeltségi körébe tartozó vállalatról van szó. A tárcavezető megnyitó beszédet mondott 12 magyar startup vállalatot bemutató rendezvényen, és e vállalatok között volt a Cellum, amely fizetési alkalmazásait Kóka János mutatta be.

Kép letöltéseFotó: KKM

A külgazdasági és külügyminiszter szingapúri tárgyalásain megállapodás született a légügyi egyezmény megújításáról, valamint egy felsőoktatási megállapodás megkötéséről, amely keretében harminc szingapúri ösztöndíjast fogadnak magyar egyetemek, és a szingapúri felsőoktatási intézmények is fogadnak magyar egyetemistákat.

(MTI)