Argentínában elsősorban a magyar mezőgazdasági technológiák és feldolgozott élelmiszerek iránt mutatkozik jelentős igény és kereslet, de jók az exportlehetőségek a gyógyszeripar és a járműipar termékei számára is - közölte Szijjártó Péter külügyminiszter, aki a nukleáris biztonságról szóló washingtoni nemzetközi csúcsértekezlet hivatalos megnyitója előtt, helyi idő szerint csütörtökön reggel argentin kollégájával, Susana Malcorra miniszterrel folytatott megbeszéléseket.

A magyar diplomácia vezetője a tárgyalások után az MTI-nek nyilatkozva kiemelte a kétoldalú tárgyalások jelentőségét. Szijjártó Péter az Argentínában nemrégiben történt változásokra utalva kifejtette, hogy az új jobboldali vezetés Buenos Airesben erőteljes nyitási politikát hirdetett, s ez jól illeszkedik a magyar diplomácia "déli nyitásként" ismert törekvéseihez is.

Kép letöltéseFotó: KKM

A csütörtöki külügyminiszteri tárgyalások - mint Szijjártó Péter elmondta - jó alapra építkeztek: tavaly ugyanis jelentős mértékben, 53 százalékkal nőtt a dél-amerikai országba irányuló magyar export. Igaz, ez összegében még nem túlságosan nagy, de a bővítés lehetőségei most minden korábbinál kedvezőbbeknek látszanak.

A Szijjártó-Malcorra megbeszéléseken a felek megállapodtak, hogy még az idén aláírják a kettős adóztatás elkerüléséről szóló egyezményt, s összeül a gazdasági vegyesbizottság is. Szijjártó Péter az MTI-vel közölte: az Eximbank Budapesten 27,5 millió dolláros hitelkeretet nyitott a kétoldalú gazdasági kapcsolatok finanszírozására, a magyar export támogatására.

A tárgyalásokon Magyarország támogatásáról biztosította Argentínát az Európai Unióhoz fűződő kapcsolatainak dinamizálásában, a Mercosur és az Európai Unió közötti szabadkereskedelmi tárgyalások élénkítésében. A Mercosur ugyanis a magyar gazdaság - a magyar export - számára is kedvező lehetőségeket teremt.

Szijjártó Péter elmondta azt is, hogy Magyarország 25 fős ösztöndíj-keretet ajánlott fel a dél-amerikai országnak. Argentína pedig támogatásáról biztosította Magyarország jelölését az ENSZ Emberi Jogi Tanácsába.

(MTI)