Brit államtitkárokkal és a legnagyobb magyarországi brit befektető vállalatok vezetőivel is találkozott Szijjártó Péter kijelölt külgazdasági és külügyminiszter-helyettes csütörtöki londoni látogatása során - tájékoztatta Fülöp Judit, Szijjártó Péter sajtófőnöke az MTI-t.

Szijjártó Péter beszédet mondott a háborúk során elkövetett nemi erőszak elleni küzdelemről szóló nemzetközi konferencián is.

A Michael Fallon gazdasági és energiaügyi államtitkárral folytatott megbeszélésen a felek egyetértettek abban, hogy az energiapolitika meghatározásának nemzeti hatáskörben kell maradnia, továbbá abban, hogy a nukleáris energia negatív megkülönböztetése nem elfogadható álláspont a Európai Unió részéről. Egyetértettek abban is, hogy az interkonnektorok megvalósítása, vagyis egyes országok gázvezeték-rendszereinek összekötése fontos európai érdek, melyet az unió intézményeinek kiemelt figyelemmel kell követnie.

Szijjártó Péter világossá tette, hogy Magyarország energiabiztonságának fejlesztése érdekében szükséges az interkonnektorok kétirányúsítása, a közös európai energiapolitika kialakítása, valamint a gázbeszerzési útvonalak diverzifikálása. Ez utóbbi szempontjából kiemelt jelentőséggel bír a Déli Áramlat megépítése.

A David Lidington külügyi államtitkárral folytatott megbeszélésen a kijelölt miniszterhelyettes elmondta, hogy a magyar kormány határozottan elutasítja az Európai Unió működését szabályozó szerződesek további lopakodó módosítását. Kiemelte annak fontosságát, hogy mielőbb közös válaszok szülessenek az Európa előtt álló kihívásokra, melyek között elsőként említette a versenyképesség visszaszerzését, amihez olcsó energiára van szükség.

A háborúk során elkövetett nemi erőszak elleni küzdelemről szóló nemzetközi konferencián Szijjártó Péter fontosnak nevezte az egyházak szerepét az erőszakos cselekmények megelőzésében és következményeik kezelésében. Sürgette, hogy az EU és a NATO vonja be az egyházakat ezen munkájuk elvégzésébe.

(MTI)