Szijjártó Péter hivatalosan megnyitotta pénteken Magyarország wellingtoni nagykövetségét, amelynek révén a külgazdasági és külügyminiszter szerint lehetővé válik a háromezer fős új-zélandi magyar diaszpórával való kapcsolattartás erősítése, a hangsúlyosabb magyar jelenlét a csendes-óceáni térségben, a kereskedelmi és kulturális kapcsolatok erősítése, valamint a gazdaságdiplomáciai célok hatékony érvényesítése.

A tárcavezető az MTI-nek Új-Zélandról nyilatkozva telefonon elmondta, hogy Magyarország az Európai Unió tagállamai közül nyolcadikként, míg a közép-európai országok közül - Lengyelország után - másodikként nyitott külképviseletet a csendes-óceáni szigetországban.

Kép letöltéseSzijjártó Péter és Chris Finlayson új-zélandi igazságügyi miniszter felavatja Magyarország wellingtoni nagykövetségét Fotó: KKM

Mint hangsúlyozta, a magyar külpolitika figyelme az elkövetkező időszakban sokkal nagyobb mértékben fordul majd az óceániai térség irányába, ahol a magyar vállalatok számára a globalizálódó gazdaságban komoly lehetőségek nyílnak meg.

Szijjártó Péter kérdésre válaszolva elmondta, hogy elsősorban az autó- és gépipar termékeire, valamint a vízügyi, víztechnológiai megoldásokra és a gyógyvizekre épülő infrastrukturális fejlesztésekre van komoly igény Új-Zélandon. Annak érdekében pedig, hogy a magyar cégek könnyebben beléphessenek az új-zélandi piacra, a kormány 720 millió dolláros (mintegy 207 milliárd forintos) hitelkeretet nyitott meg az Eximbanknál.

Kép letöltéseMurray McCully új-zélandi külügyminiszter fogadja Szijjártó Pétert Aucklandben Fotó: KKM

A külgazdasági és külügyminiszter felhívta a figyelmet arra, hogy tavaly - 12 százalékos növekedést követően - már az 50 millió dollárt (14,4 milliárd forintot) is meghaladta a magyar export a szigetország irányába. Jelenleg a fő exportcikkek közé a személygépkocsi, az irodai gépek és az elektronikus eszközök tartoznak.

A wellingtoni nagykövetség megnyitásától és a külgazdasági attasé kihelyezésétől a kormány azt várja, hogy új lendületet kapjon a kereskedelmi forgalom bővülése. Szijjártó Péter megjegyezte, hogy jelenleg az új-zélandi vállalatok legsikeresebb európai beruházása Magyarországon van: egy tetőfedő anyagokat gyártó cég európai logisztikai központja Várpalotán.

Szijjártó Péter előadást tart Wellingtonban, az új-zélandi képviselőházban Fotó: KKM

A tárcavezető kiemelte, Magyarországnak az az érdeke, hogy az Európai Unió és Új-Zéland között létrejöjjön a szabadkereskedelmi megállapodás, amely újabb lehetőségeket kínálna a magyar cégek számára. Szijjártó Péter szerint átfogó és a magyar mezőgazdasági érzékenységet kezelő egyezségnek kell megszületnie, és a magyar kormány azt szorgalmazza, hogy a megállapodásról szóló tárgyalások már az idei év első felében induljanak meg.

Szijjártó Péter a nap folyamán a fővárosban, Wellingtonban találkozott Chris Finlayson igazságügyi miniszterrel, majd Aucklandben megbeszélést folytatott új-zélandi kollégájával, Murray McCullyval, akivel aláírta a kétoldalú külügyi konzultációs megállapodást a nemzetközi szervezetekben, így az ENSZ-ben, továbbá a terrorellenes küzdelemben való együttműködés eredményességének fokozása érdekében.

A külgazdasági és külügyminiszter utóbbival kapcsolatban megjegyezte, hogy az új-zélandi és a magyar újjáépítési csoport Afganisztánban egymás szomszédságában dolgozott, valamint Új-Zéland és Magyarország a világ azon 23 országa közé tartozik, amely "valódi katonákkal" vesz részt az Iszlám Állam nevű terrorszervezet elleni küzdelemben: Irakban jelenleg 150 magyar és 120 új-zélandi katona állomásozik.

Kép letöltéseSzijjártó Péter és Justin Lester wellingtoni főpolgármester leleplezi az 1956-os magyarországi menekültek befogadásának 60. évfordulója alkalmából készült emléktáblát Wellingtonban Fotó: KKM

A tárcavezető elmondta, hogy látogatása alkalmával tárgyalásokat kezdett több kétoldalú megállapodásról, köztük a kettős adóztatás kizárásáról és a szociális biztonságról szóló egyezségekről, valamint döntés született a két ország közötti együttműködés fokozásáról a termál- és gyógyvizekhez kapcsolódó infrastruktúra, technológia és egészségügyi kezelések terén.

Szijjártó Péter a nap folyamán felavatta az új-zélandi fővárosban az 1956-os magyarországi menekültek befogadásának 60. évfordulója alkalmából készült emléktáblát. Előadást tartott Az EU jövője a Brexit után címmel az új-zélandi parlament dísztermében, és záróbeszédet mondott a Wellingtoni Kereskedelmi Kamara és a nagykövetség közös szervezésében megrendezett magyar-új-zélandi kereskedelmi és befektetési rendezvényen, Aucklandben pedig megnyitotta a magyar-új-zélandi üzleti fórumot.

(MTI)