Az Egyesült Államok nagykövetsége mindeddig nem közölte a magyar kormánnyal a belépési korlátozás által érintett magyar állampolgárok neveit, és nem osztotta meg a döntés alapjául szolgáló hiteles információkat sem - erről a külgazdasági és külügyminiszter tájékoztatta szombat reggel a parlamenti pártok frakcióvezetőit.

Közleménye szerint Szijjártó Péter elmondta a frakcióvezetőknek: pénteken a tárca jegyzékben kérte az Egyesült Államok budapesti ideiglenes ügyvivőjétől, hogy annak kormánya bocsássa rendelkezésükre azokat a hiteles információkat, amelyek alapján korrupciós vádakat fogalmaztak meg magyar állampolgárokkal szemben.

Szijjártó Péter megjegyezte, ebben az ügyben a magyar kormány teljes mértékben egyetért az ellenzékkel, hiszen mind az ellenzék, mind a kormány az ügy teljes nyilvánosságát szeretné - tartalmazza a kommüniké.

A Napi Gazdaság internetes oldalán csütörtökön megjelent értesülés szerint több amerikai érdekeltségbe tartozó intézménnyel és céggel szemben is adóhatósági vizsgálat van Magyarországon. A lap szerint az amerikai fél erre adott reakcióként arra készül, hogy megnehezítse a vizsgálatokban érintett hatóságok vezetőinek beutazását az Egyesült Államokba.

Az M1 Híradójának megkeresésére a budapesti amerikai nagykövetség csütörtökön úgy tájékoztatott: nincs tudomásuk arról, hogy a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Magyarországon működő amerikai cég vagy intézmény ellen vizsgálatot folytatna, és semmilyen amerikai lépésre nem került sor ennek következményeként. A külképviselet ugyanakkor közölte, hogy "bizonyos magyar magánszemélyekről" úgy találták, nem jogosultak a belépésre az Egyesült Államokba, ugyanis "hiteles információ áll rendelkezésre arra vonatkozóan, hogy ezek a személyek korrupciós cselekményekben vesznek részt vagy azokból hasznot húznak". A magánélet védelmét célzó amerikai törvények miatt a neveket azonban nem adhatják ki - tették hozzá.

André Goodfriend, a budapesti amerikai nagykövetség ideiglenes ügyvivője egy pénteki háttérbeszélgetésen azt mondta, hogy magyar kormányzati tisztségviselők azok, akik nem léphetnek be az Egyesült Államokba, mivel az amerikai hatóságok szerint korrupcióban érintettek. Az M1 Híradójának adott interjúban André, Goodfriend viszont már kormánytagokat említett. Az ügyvivő azt mondta, "ha egyes személyek, korrupt kormányzati tisztségviselők sértik az Egyesült Államok érdekeit, akkor a mi törvényeink lehetőséget biztosítanak arra, hogy számukra megtiltsuk a belépést az Egyesült Államokba".

Az ügyvivőt pénteken bekérették a Külgazdasági és Külügyminisztériumba. Fülöp Judit, a tárca sajtófőnöke kiemelte: Magyarországnak és az Egyesült Államoknak az az érdeke, hogy minden korrupciógyanús esetre fény derüljön, és minden ilyen esetet megfelelő alapossággal, átláthatóan és a törvényeknek megfelelően vizsgáljanak ki.

Szijjártó Péter, külgazdasági és külügyminiszter pénteki sajtótájékoztatóján kiemelte: amennyiben az amerikai kormány nem bocsátja rendelkezésre a kért információkat, magára vonja annak a gyanúját, hogy csak befolyást akar gyakorolni bizonyos ügyekben. A miniszter azt mondta, az Egyesült Államok budapesti nagykövetsége mostanáig nem közölte, hogy kik azok a magyar állampolgárok, akikkel szemben beutazási korlátozást vezettek be, és semmifajta hiteles információt nem közölt az állítólagos korrupciós ügyekről. Az ellenzéki pártok tájékoztatást és vizsgálatot kértek a magyar kormánytól.

(MTI)