Az Egyesült Nemzetek Szervezete és az Európai Bizottság a migrációs folyamatokat támogatja, holott inkább a nyugat-balkáni országoknak kellene segítséget nyújtani abban, hogy meg tudják állítani az illegális bevándorlást - mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön az MTI-nek Pristinából nyilatkozva.

"Ahelyett, hogy kaotikus módon mindenfajta anonim migránskártyákat osztogatnak, segíteni kellene a nyugat-balkáni országoknak abban, hogy meg tudják állítani a migrációs hullámokat, és ellen tudjanak állni a migrációs nyomásnak" - fogalmazott a tárcavezető.

Kép letöltéseFotó: KKM/Mitko Sztojcsev

Szijjártó Péter a koszovói kormány több tagjával, valamint az államfővel találkozott, majd az MTI-nek elmondta, egy olyan kis ország, mint Koszovó, úgy tud segíteni a migráció megállításában, ha stabil marad, és őrzi határait. Magyarország számára azért fontos Koszovó stabilitása is, hogy a kialakuló új migrációs útvonalak esetében ellen tudjon állni a nyomásnak - közölte a politikus.

Európa továbbra is nagy bevándorlási nyomás alatt áll, hiszen a Nyugat-Balkánon újabb migrációs útvonalak jönnek létre - mutatott rá a külgazdasági és külügyminiszter. Mint mondta: a titkosszolgálatok jelentése szerint körülbelül hetvenezer migráns van jelenleg a nyugat-balkáni útvonalakon, aki el akar jutni Európa belsejébe, és a közel-keleti, valamint az észak-afrikai térségből még többen érkeznek.

Ezért rendkívül fontos, hogy segítséget és támogatást nyújtsunk a nyugat-balkáni országoknak stabilitásuk fenntartásához, hogy meg tudják védeni a határaikat, és meg tudják állítani a migrációs hullámokat - tette hozzá Szijjártó Péter. A nyugat-balkáni migrációs útvonalat elvileg 2016 márciusában lezárták, de továbbra is ezrével érkeznek illegális bevándorlók a térségbe.

(MTI)