Teljesen másként ítéli meg Magyarország és Ukrajna az ukrán oktatási törvény kérdését - mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön Budapesten, miután ukrán kollégájával tárgyalt.

Szijjártó Péter a megbeszélést követő sajtótájékoztatón kiemelte: Magyarország és Ukrajna az ukrán oktatási törvény kérdését teljesen eltérően ítéli meg, de ennél is nagyobb baj, hogy a határon túl, Kárpátalján élő magyarok is másként látják a helyzetet, mint az ukrán kormány.

Magyarországnak nem a harc a célja, hanem a megállapodás, hogy a kárpátaljai magyarok ugyanazokat a jogokat élvezhessék, mint a törvény elfogadása előtt - jelentette ki. Hozzátette: amíg azonban a helyi magyar közösség nem mondja azt, hogy elégedett a helyzettel, Magyarország nem tudja feloldani azt a döntését, hogy a nemzetközi szervezetekben nem támogatja az ukrán javaslatokat, az Ukrajnának fontos kérdéseket.

Kép letöltéseFotó: Szigetváry Zsolt/MTI

Szijjártó Péter hangsúlyozta: akkor lehetne eredményes a konzultáció, ha a törvény vonatkozó részének alkalmazását felfüggesztenék.

Kifejtette: a törvényt Magyarország "hátba szúrásként" élte meg, mert sok kérdésben támogatta Ukrajnát, sokszor rizikós döntéseket vállalt, hogy segítsen a szomszédos államnak. Példaként említette a gázszállítást Ukrajnának, több tucat sebesült ukrán katona magyarországi kezelését, gyermekek üdültetését, a kötöttsegély-hitelprogramot, intézmények támogatását, és arra is emlékeztetett, hogy Magyarország követelte "az egyik leghangosabban", hogy Ukrajnát ne várakoztassa az EU a vízummentesség megadásában.

Kép letöltéseFotó: Szigetváry Zsolt/MTI

A külügyminiszter közölte: Magyarország határon túli politikáját a határon túli magyar közösség álláspontja határozza meg, és ha ők azt kérik, hogy "ne hátráljunk", akkor Magyarország nem teszi. A hét elején kikérte a kárpátaljai magyarok véleményét, és értékelésük szerint a korábbi széles körű anyanyelvi oktatási jogaikat az új törvény csorbítja - mondta.

Szijjártó Péter kiemelte: 71 iskola működése került veszélybe Kárpátalján. Az ukrán oktatási törvény szembemegy a társulási megállapodással is, bár ezt az ukrán kormány nem így látja - közölte. Hozzáfűzte: hétfőn kezdeményezik az EU-Ukrajna társulási megállapodás felülvizsgálatát.

Megjegyezte: a találkozón a lehető legszűkebb körben akarták megvitatni a két ország között jelenleg legsúlyosabb kérdést. Nyílt és őszinte párbeszédet folytattak az ügyről - mondta, hozzátéve: nagyra becsüli, hogy Pavlo Klimkin eljött Budapestre, és "ebben a rendkívül nehéz időben a párbeszéd útját választotta".

Kép letöltéseFotó: Szigetváry Zsolt/MTI

Kérdésre a magyar tárcavezető elmondta: a készülő ukrán nyelvtörvényt és állampolgársági törvényt illetően is az lesz a magyar kormány álláspontja, ami a kárpátaljai magyarok álláspontja, és ők hétfőn "elég letörten beszéltek" a két javaslatról. Remélhetőleg nem abban a formában fogadják el a jogszabályokat, mint ahogyan beterjesztették - közölte Szijjártó Péter.

Az eseményen készült videó vágatlan változata letölthető a Sajtószobában.

(MTI)