Legutóbbi számítások szerint Magyarországnak több mint 15 milliárd forint többletköltséget jelent az illegális bevándorlás ilyen mértékű növekedése - mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön újságíróknak.

Hozzátette: ezt még napi 1200 illegális bevándorló érkezésével kalkulálták, mostanra számuk meghaladja a napi 1800-at, eddig az idén mintegy 140 ezer illegális bevándorló érkezett Magyarországra.

A külügyminiszter felhívta a figyelmet arra, hogy télen egyre inkább a szárazföldre, főleg a Nyugat-Balkánra irányul az illegális bevándorlás, a Magyarországra érkezők száma pedig elérheti a 400 ezret az év végére.

Szijjártó Péter szerint az Európai Unió intézményei nem tehetik meg, hogy elszabotálják az októberre Budapestre tervezett migrációs konferenciát, ahol kidolgoznák a térségre irányuló bevándorlási nyomással szembeni intézkedéseket.

A Nyugat-Balkánon kialakult drámai helyzet ugyanilyen hatással van Magyarországra, és a témával foglalkozó konferencia elszabotálása helytelen és védhetetlen döntés lenne az unió részéről - mondta Szijjártó Péter. Hozzátette: már dolgoznak a konferencia előkészítésén, amelyen magyar javaslat alapján külügyi és belügyi miniszterek vennének részt - mondta a külügyminiszter.

Szijjártó Péter szólt arról is, hogy a migrációról folyamatos az egyeztetés a belügyminiszterek szintjén, ő pedig a jövő héten a macedón külügyminiszterrel egyeztet a bevándorlási hullám megállítására tett macedón erőfeszítésekről, jövő héten pénteken és szombaton az Európai Unió külügyminiszterei is összeülnek Luxemburgban, ahol egy egyik napirendi pont a migrációs nyomás lesz. A találkozóra meghívást kapott a szerb külügyminiszter is, ahol kétoldalú tárgyalást folytat majd az ügyben.

A magyar diplomácia vezetője elmondta, hogy a német külügyminisztert arról tájékoztatta, hogy Magyarország déli határán drámai helyzet alakult ki, a bevándorlók egyre agresszívebbek, az uniós regisztrációs kötelezettségnek ellenszegülnek.

Megismételte, hogy a kvótarendszer nem jó megoldás a migrációs kérdésre, mert nem olyan választ kell keresni, amely biztatja a bevándorlókat az Európai Unióba jövetelre, abban kellene segíteni őket, hogy otthon tudjanak maradni.

(MTI)